Helyi közélet

2009.10.28. 16:27

Műsoron kívül: Fodor Tamással

<p>Miskolc - A hazai f&#252;ggetlen sz&#237;nh&#225;z<br /> egyik legismertebb szerepl&#337;je, Fodor Tam&#225;s a<br /> vend&#233;ge a M&#369;soron k&#237;v&#252;l<br /> c&#237;m&#369; sorozatnak.</p>

Pénteken este 7 órától

beszélget vele a miskolci

Játékszínben

Bujdos Attila, az

Észak-Magyarország

újságírója, aki ezt mondja

az egykori legendás alternatív

együttes, és mai kisszínház,

a Stúdió "K"

alapítójáról:

Fodor Tamás dolgozott a

margón kívül és belül,

amatőr és profi színházban.

Személyének és

munkájának értékét a

minőségteremtés igénye adja

számomra. Előre gondolkodó embernek

látom. Olyannak, aki hozzásegíti a

színházi élményhez

az önmagára ismerni akaró embert.

Olyannak, akinek a

színházában a

művészet nem magasztos, hanem

otthonos élmény. A sorozatot az

Észak-Magyarországgal

való együttműködés

keretében a Miskolci Nemzeti

Színház kezdeményezte. A

hazai haladó színházi

hagyomány meghatározó alakjai

szólalnak meg a miskolci színpadon.

A ma esti program része a

Stúdió "K" 1977-es

Woyzeck című

előadásának vetítése.

– Ennek a filmszalagon is megőrzött

előadásnak a fontosságát az

adja még ma is, hogy nem a hivatalos,

állam által felügyelt

szférában született, s

felrúgta a hagyományos

előadó-befogadó viszonyt.

Magába szippantva részévé

tett az előadásnak: kiterjesztette

a nézőire is Woyzeck

világát, amelyben mélyen emberi

dolgokra kellett figyelnünk.

A közösséginek mondott

társadalomban elemi erővel beszélt a

magányról – ezekkel ajánlja

a filmet Bujdos Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában