Helyi közélet

2009.08.13. 12:36

Monokon már megkapták járandóságukat

<p>Monok - Most m&#225;r semmi akad&#225;lya nem lehet a<br /> monoki cig&#225;nygyerekek iskolakezd&#233;snek.</p>

Mint már beszámoltunk

róla, kedden délelőtt kisebb

csoportosulás alakult ki a monoki

polgármesteri hivatal

környékén, mert híre ment,

hogy a beiskolázási

támogatásokat csak részben fizeti

ki az önkormányzat azoknak a

szülőknek, akik korábban

elhanyagoltan, tetvesen vagy rendszertelenül

járatták iskolába a gyerekeiket.

Az ad-hoc demonstráció

időpontjában dr. Lengyel

Gábor, Monok jegyzője

és Szepessy Zsolt

polgármester nem volt a településen.

Kiosztották a

segélyt

Lengyel Gábor

délután, telefonon tudatta

munkatársunkkal, hogy minden jogosult megkapja a

neki járó összeget,

gyerekenként 5800 forintot.

Szerdán reggel Szepessy Zsolt

polgármesterrel vettük fel a kapcsolatot,

aki elmondta, a jogosultak felvehették az

őket megillető segélyt, majd a

rögtönzött

demonstrációval kapcsoltban

kifejtette: „Húsz éve ezek az

emberek még szerényen kértek, ma

követelnek. Ha hagyjuk, el fog jönni az az

idő, amikor már elvesznek”, majd

felvetette a sokakat érdeklő

kérdést: „Vajon miért van

az, hogy a társadalomnak mindig csak az a

szűk rétege tartja a markát, amelyik

még nem teremtett, nem tett le az asztalra

semmit, amikor olyan idős emberek, akik a

háború, a forradalom után

újjáépítették az

országot és minimális

nyugdíjukból tengődnek, soha nem

háborognak?”

Kártyacsata

Szepessy Zsolt a Monokon

elsőként bevezetendő, a

szélesebb nyilvánosság

előtt a

csütörtökön debütáló

szociális kártyával

kapcsolatos álláspontját is

megosztotta munkatársunkkal:

„Az elmúlt húsz évben egyre

többet és többet ígértek

és adtak ezeknek az embereknek – tette

hozzá Szepessy Zsolt –,

és ma már ott tartunk, hogy semmi sem

elég. Belátható, hogy már

feléltük azokat a tartalékokat,

amikből finanszírozni lehetne a jelenlegi

szociális rendszert, és most, hogy a

válság miatt a források

csökkennek, ki kell jelenteni, hogy ezt ebben a

formájában többé nem

tarthatjuk fenn. Aki öreg, beteg, nem tud

gondoskodni magáról, azt a

mostaninál is nagyobb mértékben

kell támogatni, de aki tudna dolgozni, mert

egészséges és erős, az ne

otthon üljön, hanem gondoskodjon

magáról, a

családjáról, és igyekezzen

vissza is adni a közösségnek. Olyan

rendszert kell kidolgozni, ami támogatja az

önkormányzatok segélyezési

céljait, és erre a szociális

kártya megfelel. Így

ellenőrizhetővé válik a

segély felhasználása, és a

pénz nem vándorol a

bögrecsárdákba,

nyerőgépekbe vagy az uzsorások

zsebébe.

Arra a felvetésünkre, hogy a

szociális kártyával

megvásárolt élelmiszert el lehet

adni, Szepessy Zsolt kifejtette: mivel

a segélyezett így a kapott

támogatásnak legfeljebb a feléhez

jut hozzá, el fog gondolkodni rajta, hogy

megéri-e a gyerekei elől az ételt? A

kártyarendszer a polgármester szerint

azért is jó, mert

segítségével könnyebb lesz

felderíteni a

visszaéléseket.”

Nem

menekül, szabadságon

van

A helyiek úgy tudták, a

szociális

kártyát a

rezsifizetésen és az

utazáson kívül

két helyi üzletben lehet

majd felhasználni, de

Szepessy Zsolt

elmondta: ha a rendszer beindul, 16

ezer helyen fogadják majd el a

kártyát,

természetesen a

támogatást

nyújtó céljainak

megfelelő cikk

vásárlása

esetén.

Több hírportálon az

jelent meg, hogy a

„tüntetés

miatt” a polgármester

és a jegyző elmenekült

Monokról, Szepessy

Zsolt leszögezte: ez nem

igaz, mert Lengyel

Gábor a múlt

héttől szabadságon

van, ő pedig már két

héttel ezelőtt

lefixálta a keddi

találkozóit. Nincs

félnivalója ezektől

az emberektől, hiszen az ő

érdekeiket szolgálja a

szociális kártya

bevezetése, ugyanis ezzel az

uzsorások

vitorlájából is

kifogják a szelet.

véleménye? Szóljon hozzá

ITT!


Kapcsolódó cikkek:

Ami jár, az nem csak adható -

Demonstráció Monokon

  • Nézőpont: Koldusok luxusa

  • Nézőpont: Kártyás

    dilemma

  • Szeptemberi Szociális Kártya

  • Szepessy Zsolt: Felháborító

    összemosás

  • Zöldség, gyümölcs kell a

    segélyhez Monokon

  • Lakatos Attila kontra Szepessy Zsolt

  • Szociális kártya – a vajda (is)

    elutasítja

  • Felháborodott a szociális

    kártya ötletén a borsodi

    cigányvajda

  • Lehet-e szociális kártya?

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában