Szabaduló művészet

Inkább jellemzi a helyzetet, mint szervezi a

játék terét Menczel

Róbert díszlete: a

hangsúlyos helyre függesztett

méretes kalitkák Rosina

pozíciójára éppúgy

utalnak, mint Bartolo Rosina

iránti érzelmeinek

lényegére.

Rosina fogoly voltát a

kényeztetés sem feledtetheti, szabadulni

akaró rabmadár, a

tartásában a szépség

birtoklásának örök vágya

a fontos. Konkoly Balázs

azonban életteli Bartolo, a

szépség birtoklásának

akarása nem elvont,

esztétizáló, hanem még

hihető férfivágya. A

veszteség valós lehetősége

által életre hívott érzelmi

reakciója a riválist nem tűrő

féltékenység, eszköze a

még inkább

elzárkózás. Ez a

Bartolo

elhárítandó

akadályként tekint a mások

érzelmeire, és nem úgy, mint az

egymásra találás elengedhetetlen

feltételére.
Konkoly Balázs az

önmagát a kölcsönös vonzalom

híján is

vetélytársként

meghatározó férfi

alakjából formál tettre

kész, dühös

elszánású, zsémbesen

és türelmetlenül gyanakvó,

komikus figurát.

Legyőzésére kevés lenne

Almaviva –

Horváth István a

szerelmes embert a minden más

érzést kikapcsoló derűvel

ábrázolja, arcára ragadt

mosollyal, azzal a szinte kiterjedés

nélküli, gyermekinek tűnő hittel,

hogy révbe kell érnie a

boldogságának, nem lehet

másként, ez a dolgok rendje. Ez a

férfi a pénzében bízik, s

így és ezért emberismerete

hiányosnak mondható.

Különösen, miután valóban

szüksége van segítőre, hiszen

még azt sem képes felméri,

Bartolo önmagában is

veszélyes, birtokon belüli

vetélytárs, ráadásul olyan

intrikus támogatóval, mint

Basilio.

Kováts Kolos sokat tapasztalt,

a háttérből nem

előkívánkozó

rágalmazónak mutatja ezt a férfit.

Ahogyan a bajkeverőt ábrázolja,

annak gazdag előképében az

összeesküvésre, a

kamarillapolitizálásra ismerni. Keveredik

benne az öncélúság és

a célratörés, a lényegi

hatalom, az önmaga módszereinek

üzembiztosságával tisztában

lévő fontosság és az

önmagát

túlértékelő

fontoskodás.

Vele áll párban Figaro.

Cseh Antal ebben a szerepben

hatékony simlis, nagy dumájú

cselvető, elintézőember. Minden

gesztusa az életörömé, akkor is

tudnánk, hogy körüldongják a

nők, ha egyet sem látnánk

körülötte. Mindenhová

bejáratos és mindenhol otthon van,

mindenre van megoldása. Biztosan tud titkot

tartani, de nem biztos, hogy az intimitás az

erőssége – használja, amit

tud. Ha a szerencse mellé áll, az is az

ő érdeme lesz.

Basilio szempontjából

lényegtelen Rosina

személye – bármilyen lehetne,

hiszen Basilio egyszerűen

ártani akar. Hogy milyen a nő,

Figaro felől nézve sem

számít: a borbély

megbízást teljesít, és ha

kedveli is Rosinát, ez az

érzelem nem egyéb, mint az örök

gavallér lángolása.

Vermes Tímea Rosinája

sokkal inkább igazolja Bartolo

Rosina-képét, mint

Almaviváét: az ő

motívuma valóban a

szabadulásé. Unja magát az

otthonában, a lénye nagyobb teret

és másmilyen odafigyelést

követel.

(Gioacchino Rossini: A sevillai

borbély című

vígoperáját a

Miskolci Nemzeti

Színházban Halasi

Imre rendezte – premier

szereposztás)

Bujdos Attila

írása