Helyi közélet

2009.01.19. 10:52

Csillagszóró II. Borsod megyében: üzletbezárások, bírságok

<p>Miskolc - Az &#211;nodi v&#225;s&#225;rban &#233;s<br /> a Zsarnai piacon is j&#225;rtak a APEH<br /> &#8222;csillagsz&#243;r&#243;s&#8221; ellen&#337;rei.</p>

 Az év végi ünnepekhez

kapcsolódó, elsődlegesen a

kereskedelmi és

vendéglátó-ipari ágazatot

érintő

Csillagszóró II.”

nevű akciósorozat január

első hetében lezárult. Azt

megelőzően azonban hat héten

keresztül vizsgálták a

számla- és nyugtaadási

kötelezettség betartását, a

forgalmazott árucikkek eredetét és

a foglalkoztatás

szabályszerűségét az

APEH Észak-magyarországi

Regionális Igazgatóságának

adóellenőrei. Az ellenőrzések

fókuszában a

bevásárlóközpontok, a

frekventáltabb piacok, vásárok,

szezonális jellegű

kitelepülések és

elárusítóhelyek álltak

Miskolcon és a nagyobb városokban

egyaránt. A vizsgálatok emellett

kiterjedtek a

színesfém-felvásárlókra,

illetve autóbontókra is.

Négyszáz

vizsgálat

A régió három

megyéjében

(Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben

és Nógrádban) közel 100

helyszínen mintegy 400 vizsgálatot

folytattak, többször a

társhatóságokkal közösen

– tudtuk meg Tompa

Krisztiántól az APEH

regionális igazgatósága

operatív ellenőrzési

főosztályának

vezetőjétől. Mint mondta, a

tapasztalatoknál mindenképpen

érdemes megjegyezni, hogy – talán a

gazdasági válság

hatására – kisebbek voltak a

vásárok, nem voltak a korábbi

éveket jellemző nagy kipakolások. Ez

azonban mit sem von le abból, hogy a

számla- és nyugtaadás

tekintetében pozitív jelekről

számolhat be, változatlanul gond viszont

a feketefoglalkoztatás (az

ellenőrzések több mint

harmadában feketén foglalkoztatott

munkavállalókat tártak fel az

adóellenőrök), és az

alkalmi munkavállalói könyvvel

való visszaélés. Éppen

ezért ezen a téren erősíteni

fog az APEH és a

társhatóságok is.

Az ellenőrzéssorozatban feltárt

mulasztások következményeként

a régióban összesen 13,5

millió forintot meghaladó

összegű mulasztási

bírságot szabtak ki, emellett 20

adózó esetében a mulasztás

súlya és rendszeressége

üzletbezárást is magával

vont.

Szezonális

ellenőrzések

Mint azt Tompa

Krisztiántól megtudtuk, a

bár a Csillagszóró II-nek

vége, de továbbra is folyamatos az

adóhatósági jelenlét,

és persze idén lesznek fokozott

ellenőrzések a kiemelt szezonokhoz (tavaszi

ünnepek, idegenforgalmi szezon stb.)

kapcsolódóan.

Kapcsolódó cikkek:

– Csillagszóró II.

– a fogyasztókért

  • "Csillag-szórók"

  • Miskolcon

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában