Helyi közélet

2008.12.06. 09:38

Luterán lászló: a baj még nagyobb

<p>Miskolc - „Sokkal nagyobb a baj, mint amilyennek most látjuk. Ezután jelentkeznek majd a gazdaságra, a gazdasági szervezetekre gyakorolt hatások. A forrásszűke kihat az élet minden területére.”</p>

Ezt nyilatkozta lapunknak Luterán lászló, a Drótáru Zrt. és BÉM Zrt. elnöke októberben, akkor, amikor a gazdasági válság híre elérte hazánkat. Mára már nemcsak a híre van itt, hanem a hatása is érezhető. S ahogy Luterán László mondta: nagy a baj. A hírekben ma már az elbocsátások a vezető téma. Hogy látja most a helyzetet?

Eltartottak?

– Amit akkor mondtam, most egyre inkább igaz, mindenki érzékelheti – válaszolta. Hozzátette: a kormány az ellen, hogy magáncégek ne bocsássák el dolgozóikat, nem tehet sokat. Más kérdés – folytatta –, hogy azokat a vállalkozásokat, amelyeket csak rövid időre – 3-4 hónapra – érintene a recesszió, segíthetné, akár bértámogatással, akár kölcsönökkel. Sok ágazat van – például beszállítói szektor – amelyet csak rövid időre érint a válság, így olcsóbb lenne, ha ezen munkahelyek megtartására a kormány a fenti lehetőséget választaná. A legnagyobb baj ugyanis, hogy lehetetlen hitelhez jutni, ez bénítja a vállalkozásokat – hangsúlyozta.

Októberben az elnök azt mondta: „Hogy dolgozókat küldjünk el, fel sem merült.” A mostani válasza az volt: „Egyelőre ugyanaz a helyzet, de hogy januárban mi lesz, nem tudni. Hetente változik a helyzet.” Hozzátette: a baj, hogy a bankközi piac nem nyugodott meg, s előre láthatóan egy ideig még nem is fog.”

Problémaként említette azt is: a vissza nem térítendő támogatások pályázati elbírálásának felgyorsítása – a kormány ígérete ellenére – késik.
A kormány elképzelhetőnek tartja, hogy előre hozott nyugdíjba menjenek azok, akiknek a válság miatt megszűnik a munkahelye. Az elnök szerint ez kozemtikázása a problémának, hiszen ebből a szempontból mindegy, hogy munkanélküliek, vagy eltartottak lesznek. A gazdaság teljesítőképességére ez nincs hatással – vélekedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában