„A legjobb szerelemből szerelmeskedni”

Most pedig Shakespeare van soron: a Szeget szeggel. Amikor legutóbb beszéltünk, még nem ismerte a várost. Most jól beszéli nyelvünket, csak „mankónak” használja Kerekes Valéria színművészt, hogy tolmácsoljon.

ÉM: Két éve annyit tudott Miskolcról, hogy a Tiszai pályaudvaron kell leszállnia a vonatról: csodálkozott, hogy nem látja sehol a Tiszát. Most? Közelebb került önhöz a város?
Radoslav Milenkovic: Nehezen fogadjuk el, de mi is változunk, így a város is. Imádtam például a Búza téri piacot, olyan hely volt, ahol nosztalgiázhattam, hisz a 60-as, 70-es évek jutottak róla eszembe. Már hiányzik. Ami a legszebb emlék marad: egyszer nagyon tetszett egy salsatánc. És bár nagyon szegények az emberek, úgy érzem, itt a legkedvesebbek. De még mindig nem jártam sem Lillafüreden, sem Tapolcán. Majd egyszer talán, lóháton szeretnék eljutni.

ÉM: Miért!?
Radoslav Milenkovic: Ne kérdezze, nem tudom megmagyarázni.

ÉM: Csehov, Bulgakov, most Skakespeare... Véletlen, hogy nálunk csupa klasszikust rendez, vagy ennyire vonzódik hozzájuk?
Radoslav Milenkovic: A klasszikus az egyetlen maradandó, minden más csak pillanatnyi. Ezek a darabok egyben az igazán modernek. A XX. és a XXI. század darabjai csak akkor lesznek azok, ha klasszikussá válnak, ha már meg lehet őket rágni. Ha elmúlnak divatnak lenni, ha kiderül, mi éli túl magát.

ÉM: És Shakespeare? Miben érzi modernnek?
Radoslav Milenkovic: Shakespeare minden, ami színház. Nem lehet jobbat választani. Bármennyit dolgozunk rajta, nincs vége, épp hogy beindul a munka. Annyira mély, épphogy mozog a talaj, a felszín. Velünk, profikkal jól jár. A világ beleolvasódik a darabjaiba. Ez egy csoda. Minden, amit tudunk, benne van. Csehov az életünkről tanít, Shakespeare a világról, amiben élünk.

ÉM: A Szeget szeggelt bonyolult darabnak tartják. A kritikusok sokat vitáztak rajta, komédia-e vagy tragédia. Mi mit fogunk látni a színpadon?
Radoslav Milenkovic: Még mindig nem tudom. Én úgy élem meg, mint kegyetlen tragédiát. Úgy gondolom, a triviálist és a tragédiát kell ötvözni ahhoz, hogy a teljes valóságot mutassuk be. Mint ahogy az életben is együtt szerepelnek a legérzékibb és a legbutább pillanatok. Nem tudom, hogy fogja értelmezni a közönség. Bár ők is a játék részei. Nem úgy csináljuk, hogy nekik tetsszen, hanem azt mutatjuk, ami nekünk fáj, ami minket szórakoztat.

ÉM: Mit mond a darab a ma emberének?
Radoslav Milenkovic: Jobb ha prostituált vagy a periférián a pénzért, minthogy ingyen a magas társadalomban. De a legjobb szerelemből szerelmeskedni. Mert mindenért meg kell fizetni.

ÉM: Vagyis?
Radoslav Milenkovic: Azt mutatja, hogy milyen világban élünk. Összekevertük, mi az igazság, és mi a törvény. A mi világunkban egyik nem hat ki a másikra. Elítél a bíróság, de nem vagy bűnös. Az igazságtalanság a világban egy nagy manipuláció következménye. S nagyon nehéz olyan embert találni, aki nem akar másnak látszani.

ÉM: Az eredeti darabot látjuk a színpadon, vagy modernizálta?
Radoslav Milenkovic: Stílizált darabot. Nem akartam az 1600-as évek divatját, városát felidézni, Shakespeare sem tette ezt. Az ízléstelenség stilizációját csináltam meg minden szinten, a kolostortól az országelnökségig, a bordélyházig. Mindenki hasonlít a másikhoz. Nehéz különbséget tenni a prostituált és a miniszterelnök között, mindenki egyformán öltözik. Van, aki Armani öltönybe, van, aki Armani stílusú kínaiba, de mindenki azt hiszi, valódi Armani. Nehéz olyan embert találni, aki nem akar másnak látszani, mint aki.

ÉM: Hozzányúltak a szöveghez is?
Radoslav Milenkovic: Nem. A szöveg maradt, a jellemek maradtak, ahogy Shakespeare megírta. Az eredeti darabot adjuk elő a saját tolmácsolásunkban. Az igazságból merítettünk, így stilizáltuk a dolgot.
Ha nem a ma világát akarnánk bemutatni, nem volna értelme a színháznak. Az, hogy csak szórakoztassuk a közönséget, nagyon kevés lenne. A színháznak sosem volt csak ennyi a lényege.

ÉM: Ön remekül beszél magyarul, mégis nehéz lehet idegen ajkú színészekkel dolgozni...
Radoslav Milenkovic: Először dolgoztam tolmács nélkül. Úgy érzem, barátok, szakmai barátok vagyunk már a miskolci társulattal. A színház nagy testvérség. Ha nem is beszélünk közös nyelvet, akarjuk és tudjuk érteni egymást sokszor szavak nélkül is. Jó munka volt.