Helyi közélet

2008.05.28. 13:46

Versenyben nyírták a füvet Tiszaújvárosban

<p>Tiszaújváros - Fűnyíró versenyt rendeztek a Szent István szobor melletti füves részen Tiszaújvárosban, ahova meghívták a tiszaújvárosi parképítő vállalatokat is.</p>

A Városgazda Kht. a májusi testületi ülésen számol be a képviselőknek a 2007 évi eredményéről. Ennek apropóján mutatták be a gépeket a honatyáknak és a lakosoknak.

- Tavaly is volt egy ilyen rendezvény. Akkor a Termálfürdő bejáratánál egy újonnan épülő park és annak az automatizált öntöző rendszerét illetve a kültéri párásítást mutattuk be. Kedden, május 13-án e gy ügyességi fűnyíró versenyt rendeztünk, ahol különböző akadály pályán kellett hibátlanúl teljesíteni a résztvevőknek.

Természetesen a füvet nem nyírták. Csak imitálták a tényleges életkörülményt, hogy hogyan lehet gyorsan és hatékonyan füvet nyírni úgy, hogy nem sérülnek a több milliót érő gépek. A jelszónk, hogy keressük Tiszaújváros legügyesebb fűnyíró gépkezelőjét. A versenyen a Városgazda Kht., az Ökopark Kft., és a Garden Buildin Kft. emberei mérték össze tudásukat. Szeretnénk a szakma becsületét is helyreállítani. - mondta Kerékgyártó István, a Városgazda Kht. ügyvezető igazgatója.

A bemutató után a képviselő- testület részére egy évértékelést tartott igazgató úr az elmúlt év eredményeiről és a tervekről. Gyönyörű fotókat, illusztrációkat láthattunk a virágos Tiszaújvárosról.
A verseny első két helyét a Garden Building Kft. versenyzői vitték el, de a harmadik helyezett a Városgazda Kht. dolgozója, Budai Gyula lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában