Helyi közélet

2008.04.10. 10:52

Olvasói levél: Előrehozott nyugdíjkorrekció?

<p>A miniszterelnök bejelentette, hogy májusban 1,1 %-os nyugdíjkorrekcióra kerül sor. „Ez nem zárja ki a novemberi újabb korrekciót.” Így a híresztelésekkel ellentétben „nincs szó sem előrehozásról, sem blöffről” –mondja a levélíró.</p>

Először a média, majd a miniszterelnök – hivatalosan – is bejelentette, hogy májusban 1,1 %-os nyugdíjkorrekcióra kerül sor. Érthető volt – majd megszólalt a fideszes népjóléti kabinet és Varga Mihály, akik mindent összekutyultak – mert ez volt a dolguk. Én nem kötődöm ideológiailag a pártokhoz és a holdudvarukhoz tartozó civil szervezetekhez (vannak bőven), a közéletnek pedig csupán egy kis szelete érdekel, mivel a szobához vagyok kötve már csaknem 6 éve. Járatom az Észak-Magyarországot, és azon kevesek közé tartozom, akik egy-egy tudósításon hosszasan elmerengenek, a mögötteseknek is hajlandóak utánanézni, és lehetőleg az „oldalaktól” (bal és jobb) független álláspontot igyekszem kialakítani. Most nem ez történt, mert amire a kormány készül, az nyilvánvaló és egyértelmű. Szeretném, ha mindenkinek az lenne.

A kormány – áttekintve az év első negyedének történéseit és a világgazdasági jelenségek alakulását – egyetértve az EKB és az MNB előrejelzéseivel, módosította a 2008-ra „lefektetett” elképzeléseit, gazdasági számításait, és úgy találta, hogy az infláció és a keresetnövekedés éves számai korrekcióra szorulnak. Ezért úgy döntött – eddigi ismeretei birtokában –, hogy ne kelljen a kiegészítéssel novemberig várni, így soron kívül megemeli a nyugdíjakat az említett mértékben, ami egyáltalán nem zárja ki – ha később úgy alakulnának a dolgok – a novemberi újabb korrekciót. Tehát nincs szó sem előrehozásról, sem blöffről. Mit akar a FIDESZ? Az időskorúak bizonytalanságát – semmi mást. Ez nem civilizált politika, és én reménykedem abban, hogy a végén rosszul fog elsülni. Mivel van időm, megannyi focimeccset végignézek. Az ellenzéki párt ahhoz a játékoshoz hasonlítható, aki sérülést színlelve szimulál a gyepen (több oka lehet, pl. időhúzás), amit a bíró – itt a nép – ha akar, akkor észrevesz és szabadrúgást ítél a „fetrengő” színészkedő javára. Szégyen, hogy ezt teszik korosztályom tagjaival. Ma már lehet? Régen azért tisztelték az idősebb embereket, mert sokáig élni rendkívül ritka dolog volt. Mára már a hétköznapi sokaság tagjai vagyunk – tehát átverhetők:?!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában