Helyi közélet

2008.03.07. 06:26

Akár börtön is járhat a hóvirágszedésért

<p>A nőnapi nosztalgián úrrá kell lennie minden "úrnak", mert aki hóvirágot szed, a börtönt kockáztatja kedveséért. Az idén még nem indult eljárás hóvirág szedése, vagy árusítás miatt...</p>

Az idén még nem indult eljárás hóvirág szedése, vagy árusítás amiatt, legalábbis nem jutott a hatóságok tudomására ilyen eset - tájékoztatott Dobi Tamás a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda munkatársa. Két éve tiltott gyümölcs a hóvirág, ugyanis védett növénnyé nyilvánították. Eszmei értéke darabonként tízezer forint. Aki leszakít akár egy szálat is és elviszi, egyrészt lopást, másrészt természetkárosítást követ el. Ez utóbbi cselekményért pedig az eset súlyosságától függően akár három év börtönt is kiszabhat a bíróság bűnösség megállapítása esetén.

Otthoni kerti hóvirágot sem

Godáné dr. Csutorka Andrea az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy az otthoni kertben lévő hóvirág tartásához is engedély beszerzése szükséges. Ezt sokan nem tudják. Mint ahogy azt sem, hogy ezeket a zártkerti hóvirágokat sem szabad eladni, kereskedelmi forgalomba hozni, mert büntetés jár érte.

Tavaly ilyenkor írtuk

Felfüggesztett börtönbüntetést kaptak azok a hóvirágszedők, akiket még a múlt héten hétfőn értek tetten a természetvédelmi őrök a Bükkben. A hat vádlottat gyorsított eljárásban állították a Miskolci Városi Bíróság elé. A vád ellenük természetkárosítás és lopás vétsége volt. Több mint háromezer szál hóvirágot szedtek le, amelynek eszmei értéke szálanként 10 ezer forint. Az okozott kár így több mint harmincmillió forint volt. A hat vádlott közül öten összesen öt év börtönbüntetést kaptak, két évre felfüggesztve. A hatodik pedig hét hónap börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve. A bíróság ítélete jogerős lett.

Hóvirág: bejelentés fizetség ellenében
A védett hóvirág árusítása, termesztése témájában íródott korábbi cikkünkben vetették fel hozzászólók: hogyan, kitől kell engedélyt kérni a hóvirág kiskerti tartása esetén. Mert, hogy ilyenre szükség van. Különben büntetnek. A hóvirág kiskerti tartása esetén szükség van hatósági engedélyre. Melyik hatóságéra?- vette fel olvasónk. Godáné Dr. Csutorka Andrea kérdésünkre úgy reagált: az övékére, vagyis a regionális környezetvédelmi felügyelőségtől kell erről igazolást kérni. Ez az igazolás viszont nem díjmentes. Hogy mi a papíros beszerzésének a menete, illetve mennyit kell fizetni ennek kiállítatása érdekében, és egyáltalán hogyan ellenőrzik, ellenőrzik-e ezek meglétét azoknál akik a kertjükben hóvirágot tartanak arra a hatóság hétfőn ígért nekünk részletes választ.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában