2024.05.06. 07:27
Rendőrnek adta ki magát, gyereket támadott meg Kazincbarcikán
Folyamatosan ordítozott, majd elővett egy igazolványt és azt felmutatva valótlanul azt állította, hogy ő rendőr és be fogja vinni a fiút és a társait a rendőrségre.
Rendőrnek álcázva magát rátámadt a gyerekre Kazimcbarcikán
Fotó: Getty Images
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben.
A vád szerint, az ittas állapotban lévő férfi 2023. augusztus 3-án 21 óra 30 perc körüli időben Kazincbarcika belvárosában felfigyelt egy utcán haladó 14 éves fiúra és a szintén kiskorúakból álló baráti társaságára, akiket követni kezdett, majd utánuk is kiabált, hogy álljanak meg.
A gyerekek ettől a helyzettől megrémültek, és futni kezdtek a közeli buszmegálló irányába. A férfi ezt látva utánuk futott, miközben többször ismét megállásra szólította fel őket. A kiskorú azonban nem bírt úgy futni, mint a többiek, így őt a férfi a buszmegállóban utolérte. A támadó a gyereket nekilökte a buszmegállóban lévő villanyoszlopnak, majd a bal alkarjával a fiút a mellkasánál fogva a villanyoszlophoz szorította és ott tartotta 2-3 percen keresztül. Eközben közel hajolva az arcához folyamatosan ordítozott, majd elővett egy igazolványt és azt felmutatva valótlanul
azt állította, hogy ő rendőr és be fogja vinni a fiút és a társait a rendőrségre, mert nevetgéltek, hangoskodtak az utcán.
Próbaidős börtönt kaphat
A cselekmény során a gyerek többször kérte a fiút, hogy engedje el, de az erre csak akkor volt hajlandó, amikor látta, hogy idegen személyek közelednek feléjük.
A vádlott – azáltal, hogy 2-3 percen keresztül a villanyoszlophoz nyomva tartotta - a sértettet megfosztotta a mozgási, a helyváltoztatási és a tartózkodási hely szabad megválasztásának a lehetőségétől.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak - értesült a boon.hu.