2023.08.29. 11:51
Egyre kevésbé akarják erőszakkal elvenni a pénzünket
Európa szerte csökkennek az erőszakos bűncselekmények és előtérbe kerülnek a csalások, azon belül is az online csalások.
Forrás: Shutterstock
Az Eurostat adatai alapján jó hír, hogy a rablások, betörések és a lopások száma csökkenő tendenciát mutat az EU-ban, ezzel szemben viszont sajnos rendszeresek a csalások. Ráadásul nemcsak magánszemélyeket, de gyakran vállalkozásokat is érinthetnek az ilyen jellegű ügyek.
„Az EU-ban 2020 és 2021 között a rendőrség által feljegyzett rablások száma 1%-kal, nagyjából 216.400-ra csökkent. A rablások száma 2013 óta folyamatosan mérséklődött, 2020-ban pedig jelentősen visszaesett, amelyet a koronavírus-járvány is támogathatott. 2021-ben viszont a 27 országból 23-ban tovább csökkent, köztük Magyarországon is” – mondta Doór Zalán magánnyomozó, az X-Rock Magánnyomozó Iroda ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a rablások száma 2014-ig általában állandó volt, azóta pedig csökkent.
Betörések terén is pozitív tendencia látható. Az EU-ban 2021-ben körülbelül 1.200.300 esetet regisztráltak ebből a rendőrök. 7%-kal csökkent az azt megelőző évhez képest, és 44%-kal kisebb, mint a 2014-ben elért legmagasabb érték. Lopásból 2021-ben körülbelül 4.362.000 rendőrség által jegyzett volt. Ez 2%-os csökkenést jelent 2020-hoz képest. 2014-ig növekedés volt tapasztalható, azonban azóta esés következett be.
A 27 országból 18-ban, köztük hazánkban is csökkent a lopások száma az előző évhez képest
– emelte ki a magánnyomozó.
A csalások száma nem mutat megnyugtató tendenciát
„A csalás egy célzatos cselekmény, amelyek célja a jogtalan anyagi haszonszerzés. Ennek eredményeként pedig a sértett vagyonában kár keletkezik” – mondta Dr. Hódos Attila ügyvéd, az X-Rock Magánnyomozó Iroda társtulajdonosa.
2020-ban körülbelül 2.450.800 rendőri feljegyzésben rögzített csalás történt az EU-ban. Ez 4%-os növekedést jelent az azt megelőző évhez képest. Az adatokat szolgáltató 26 ország közül 14-ben volt növekedés 2019-hez képest, és 12 ország a legmagasabb értéket a 2016–2020-as időszakban történt. Ebbe a kategóriába tartoznak például a számítógépes csalások is.
Nem ritkán nem is magánszemélyek, hanem vállalkozások válnak csalások áldozataivá. Például vállalkozói bankszámla adatainak megszerzésével vagy üzleti titkokkal történő visszaélésekkel
– hangsúlyozta Doór Zalán magánnyomozó.
A vállalkozások különös veszélynek lehetnek kitéve, hiszen nagyobb pénzügyi tranzakciók esetén vagy jelentős üzleti titkok megszerzésekor a csalók akár meghatározó anyagi károkat is okozhatnak. Ha csalás áldozatává váltunk, elengedhetetlen a hatóságok munkájának segítése. Ehhez pedig nagy támogatást nyújthat a kitartó és szakavatott jogi képviselet, valamint a sértetti adatgyűjtés akár magánnyomozó igénybevételével. Fontos azonban már a megelőzésre is kellő figyelmet szentelni.
„Ma már a legkülönbözőbb trükkökkel próbálják potenciális áldozataikat a csalók megtalálni, történjen az telefonon vagy akár interneten keresztül. A megelőzés ráadásul rendszerint produktívabb, mint a károk enyhítése. Éppen ezért a nagyfokú odafigyelés mellett, akár a munkavállalók képzésével, tréningezésével is csökkenthetjük annak kockázatát, hogy egy vállalkozás csalás áldozatává váljon” – hívta fel a figyelmet a magánnyomozó.
Csökkenőben az erőszakos esetek száma
Ha a magyarországi adatokat nézzük a bűncselekmény típusok szerint, akkor az látszik, hogy az erőszakos és életellenes bűncselekmények száma jelentősen csökkent az elmúlt 12 évben.
Míg 2010-ben 131 emberölés és 14 607 testi sértés volt a regisztrált bűncselekmények között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, addig 2022-ben ez már csak 89 és 6 901. Szintén csökkent a Hivatalos és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint a garázdaságok száma, ez 2010-ben 1204 és 13 279 volt, míg 2022-ben 904 és 8 812. Stagnál a közúti baleset okozása valamivel 3 ezer eset felett, viszont megnőtt az ittas/bódult járművezetések száma 9 916-ról 12 407-re.
Ugyanezt a 12 éves távlatot figyelembe véve a csalások száma nem hozza az európai tendenciát, hiszen 2010-ben 32 137 volt a regisztrált esetek száma, míg 2010-ben 16 747, viszont az is tény, hogy a 2020 és 2021-es évben 12 ezer feletti volt ez a szám, tehát rövidebb távon növekedés figyelhető meg az adatokban.
Garázdaságban és lopásban vármegyénk az élen
Ha a regisztrált bűncselekményeket vármegyénkben nézzük meg, akkor az látható a KSH adataiból, hogy a testi sértések kevesebb, mint a felére estek vissza 12 év alatt, a 2010-es 1086-ról 2022-re 489-re.
A kábítószeres bűncselekmények nagyjából azt a számot hozzák, mint korábban, 493-ról 470-re változott, ehhez hozzá kell tenni, hogy a köztes években 2011 kivételével soha nem volt 400 feletti az esetszám, és hat évben a 300-at sem érte el, tehát ilyen értelemben a tavalyi 470-es szám emelkedést mutat. Az Ittas/bódult járművezetés emelkedést mutat, 2010-ben 690 esetet regisztráltak vármegyénkben, míg tavaly 973 volt. Azonban, ha azt nézzük, hogy 2020-ban ez a szám 1142, 2021-ben 991 volt, akkor rövid távon csökkenésről beszélhetünk.
A hivatalos és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak tekintetében nincs jelentős változás, 88-ról 73-ra csökkent 12 év alatt, de a köztes években nagy volt a szórás és tendencia sem figyelhető meg, ugyanis volt olyan év, amikor 100 és olyan is, amikor 39 esetet regisztráltak.
A garázdaság tekintetében csökkenés látható, a 2010-es 1238 esetről 2022-re 975-re csökkent, ám ez még így is a legmagasabb a vármegyék tekintetében! Hasonló a helyzet a lopások tekintetében, amelynél csak Pest vármegye előz meg minket. Viszont kijelenthető, hogy tendenciózus és jelentős csökkenés van ezen a téren, ugyanis 12 év alatt 10 520-ról 3674-re csökkent a regisztrált esetek száma.