Lezárt ügyek

2021.07.02. 18:45

Bíróság elé állt az erőszakoskodó férfi

A tarcali férfi berontott egy helyi házba, ahol távoli ismerősét bántalmazta, majd a gyerekeivel otthon lévő rémült nővel erőszakoskodni próbált.

Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 20 éves tarcali férfival szemben. A gyanúsított 2021. június 26-án 9 óra körül berontott távoli ismerőséhez, ahol bántalmazta a gyerekeivel otthon tartózkodó édesanyát, majd a nőt szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. A törékeny asszony ellenállását már majdnem megtörte férfi, akit cselekvésében a gyermekek sírása állított meg, így elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök két órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Az őrizetbe vett férfivel szemben folytatott eljárást a hatóság bíróság elé állítási javaslattal zárta le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában