tolvajturizmus

2020.10.28. 19:30

Átjöttek a határon, és vitték a hóembert is

Bevásárlóturizmus helyett tolvajturizmust folytatott a két szlovákiai férfi.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Nem volt bevásárlólista, csak átjöttek a határon, és vitték magukkal, ami megtetszett. A rendőrök végül elfogták azokat a szlovák férfiakat, akik tizenhárom bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a 20, illetve 22 éves gyanúsítottakkal szemben, akik 2019 februárjában Sátoraljaújhely külterületéről elloptak egy traktort, majd 2020 márciusában egy mezőgazdasági vontatót.

A két időpont között a férfiak még tizenegyszer jöttek át, hogy a határ innenső oldalán bűncselekményeket kövessenek el. A páros nem készített tervet, amit

a honi földeken, telephelyeken megláttak, azt vitték is, így eltulajdonítottak többek között különféle szerszámokat, személygépkocsit, vasanyagot, betonkeverőt, munkagépeket, karácsonyi dísztárgyakat, például LED-es világítású angyalt és hóembert is.

A Sátoraljaújhelyi Rend­őrkapitányság nyomozói a szlovák társszervekkel együttműködve azonosították és fogták el a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A rendőrök a szlovák párosnál több eltulajdonított értéket is megtaláltak, amelyeket 2020. október 20-án átadtak jogos tulajdonosaiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában