lopás

2020.01.31. 12:00

Telefont rabolt, és az építkezésen pénzt lopott

Feltételhez kötötte a telefon visszaadását a letartóztatott férfi.

Forrás: shutterstock/illusztráció

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája január 29-én kifosztás és lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019 februárjában fosztott ki egy férfit a miskolci Gömöri pályaudvaron.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított még 2019. február 18-án, az esti órákban vette el a férfi mobiltelefonját, melynek visszaadását különböző feladatok elvégzéséhez kötötte. Mivel azokat a sértett nem tudta teljesíteni, így a telefont nem adta vissza a férfinak, azzal együtt hagyta el a helyszínt.

2019 augusztusában aztán egy miskolci ingatlan felújításánál vállalt munkát, ahol az egyik ott-tartózkodó pénztárcáját vette magához a benne lévő iratokkal és 180 000 forint készpénzzel együtt. Ezt követően a gyanúsított ismeretlen helyre távozott.

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekményekért kiszabható akár 7 évig terjedő szabadságvesztés arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén ismét megszökne. Az sem zárható ki, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el.

Mindezek alapján a járásbíróság a férfi letartóztatásának elrendelését látta indokoltnak. A bíróság végzését a gyanúsított elfogadta, védője még nem nyilatkozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában