Hajnali késelés

2019.05.21. 13:37

Saját készítésű pengével vágott a támadó a Villanyrendőrnél

A nyomozók őrizetbe vették azt a fiatalkorút, aki Miskolc belvárosában szombat hajnalban egy szóváltás után csúnyán megvágta vitapartnerének arcát.

Illusztráció

Forrás: police.hu

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 16 éves taktaharkányi fiatalkorúval szemben. A rendőrségi tájékoztatás szerint a gyanúsított május 18-án 4 óra 15 perc körül az egyik helyi söröző előtti területen kialakult vita során egy saját maga által készített pengével megvágta egy fiatalember arcát, aki súlyos sérülést szenvedett. A nyomozók két napon belül megállapították az elkövető kilétét, majd elfogták, és május 20-án őrizetbe is vették.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, a sértett fiatalember a Villanyrendőr saroknál a sétálóutcán keveredett szóváltásba három másikkal, akik közül az egyik kést rántott, és az arcán, száján megvágta a férfit, majd elszaladtak. Sem a sértett, sem a rendőrök nem voltak biztosak benne, hogy kést használt az illető, vagy valamilyen más eszközt. A fiatalember sérülése maradandó, több szempontból is. Újra kell tanulnia hangokat formálni, nem érez jelenleg ízeket, gondja lesz a mimikával, a száját sem tudja összezárni és a nyeléssel is gondjai vannak, mivel a nyelve is megsérült, így most orrszondán táplálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában