Kopátsy Sándor Klub

2022.02.18. 10:30

Palkovics Lászlóval indult a Kopátsy-klub

Gazdaságpolitikai klubot indított Kopátsy Sándor, a magyar gazdasági reformprogramok készítésében közreműködő, tavaly elhunyt neves közgazdász, a megyei iparkamara tiszteletbeli tagja emlékére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik).

ÉM

Fotó: Kozma István

A névadó pénzügyi szakembernek köszönhető többek között a Miskolci Egyetem közgazdászhallgatóit támogató Szentpáli-alapítvány elindítása, amely azt a szemléletét tükrözi, hogy a gazdaság fejlődésében előtérbe kell helyezni a minőségi képzést és a szakértelmet.

 

 

A Kopátsy Sándor Klub első rendezvényét csütörtök este tartották a Vigadóban. A Bokik elnöke, Bihall Tamás köszöntőjét követően Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseiről szólt.

 

Az est meghívott vendége, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában a hazai kis- és középvállalkozások előtt álló kihívásokról és lehetőségekről beszélt.

 

(A borítóképen: Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is részt vett a Kopátsy-klub rendezvényén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!