Helyi gazdaság

2012.12.03. 09:05

Országgyűlés: A jövő évi költségvetésen változtathatnak a képviselők

Budapest, 2012. december 3., hétfő (MTI) - Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján.

Budapest, 2012. december 3., hétfő (MTI) - Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján.A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve.

A határozathozatalok során elsők között szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetéséről, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó, egyszer már elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénymódosításokról. Áder János a házelnöknek írt levelében a bírák és ügyészek jogállásával ellentétesnek nevezte a költségvetési szervek, így a bíróságok és ügyészségek kötelező központosított illetményfejtéshez csatlakoztatását.

Az Országgyűlés dönt továbbá a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, így a képviselők akár már a következő ülésen, várhatóan december 11-én elfogadhatják a 2013-as büdzsét. Az előzetesen közöltekkel ellentétben hétfőn még minden bizonnyal nem írják át az idén ősszel elfogadott trafiktörvényt, a kormányoldal ugyanis több módosítást is benyújtott az előterjesztéshez, amely sorsjegyárusítással és fogadásszervezéssel is kiegészítené a tervezett dohányboltok tevékenységi körét.

A fentieken túl szavazhatnak az idei költségvetés módosításáról is, változtatva a Kossuth tér átépítésének forrásain, továbbá emléknapot jelölhetnek ki a Felvidékről kitelepítettekre emlékezve, illetve megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők Magyarországon tartózkodását.

A házelnök vasárnap este elérhető napirendi javaslata alapján az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitájával zárulhat a mai ülésnap, ugyanakkor egy megjegyzés szerint, erre irányuló kérelem esetén akár az alaptörvény harmadik módosításáról is tárgyalhatnak a képviselők ezen a napon. Az Országgyűlés ebben az esetben akár már kedden részletes vitát tarthat a javaslatról, amelynek szövege vasárnap 20 óráig nem volt elérhető a Ház honlapján.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!