Helyi gazdaság

2012.05.08. 17:24

Széll Kálmán Terv 2.0 - Az Invitel a percalapú telefonadót támogatja

Budapest, 2012. május 8., kedd (MTI) - A percalapú telefonadó érinti legkevésbé hátrányosan a nehéz helyzetben élő, szociálisan rászoruló embereket az Invitel álláspontja szerint, azért a távközlési cég az ilyen típusú adó bevezetését támogatja.

Budapest, 2012. május 8., kedd (MTI) - A percalapú telefonadó érinti legkevésbé hátrányosan a nehéz helyzetben élő, szociálisan rászoruló embereket az Invitel álláspontja szerint, azért a távközlési cég az ilyen típusú adó bevezetését támogatja.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter keddi, írásbeli kérdésre adott válaszában úgy fogalmaz: lehetséges, hogy az adó bevezetése a kezdeti időszakban a beszélgetések időtartamának némi csökkenésével jár. Erre vélhetően rövid időn belül díjcsökkentéssel reagálnak majd a távközlési szolgáltatók, erősítve egyébként azt a tendenciát, hogy a telefonszolgáltatások költsége évről évre csökkenő. Ezért az esetleges fogyasztáscsökkenés nem lesz tartós, a korábbi évekhez hasonlóan a beszélgetések időtartama növekvő pályán marad - áll a parlament honlapján megjelent válaszban.

A percalapú telefonadó érinti legkevésbé hátrányosan a nehéz helyzetben élő, szociálisan rászoruló embereket az Invitel álláspontja szerint, azért a távközlési cég az ilyen típusú adó bevezetését támogatja.

A cég közleménye szerint a felmerült és lehetséges alternatívák közül továbbra is a jelenlegi tervezetet, a percalapú adó bevezetését tartja az ügyfelek szempontjából leginkább elfogadhatónak. Különösen azért, mert arányos, tényleges felhasználás-alapú és kontrollálható az előfizetők számára.

A tájékoztatás szerint fontos, hogy olyan döntés szülessen, amely messzemenőkig szem előtt tartja a hátrányos helyzetű előfizetők érdekeit. Közülük sokak számára a vezetékes telefon jelenti az egyetlen kapcsolattartási lehetőséget a külvilággal.

Az Invitel szerint ha nem percalapú adót vezetnek be, a rászoruló ügyfélkör még a vezetékes telefon előfizetését is felmondani kényszerülhet, így végleg elérhetőség nélkül maradhat. A cég közölte: ahogyan eddig is, nyitott a tárgyalásokra és a további részletek tisztázására.

Az Invitellel szemben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország korábban közölt álláspontja szerint a percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, s így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.

A három szolgáltató közös közleménye is megerősítette, hogy folytatni kívánják a kormánnyal a távközlési adóval kapcsolatos tárgyalásokat.

A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország a percalapú helyett az ügyfélalapú adót támogatná. Álláspontjuk szerint a jelenlegi tervezet megvalósítása komoly terhet jelentene ügyfeleiknek, valamint aránytalanul magas, nehezen kiszámítható távközlési költségnövekedést okozna a magyar vállalatok számára. Ezáltal a percalapú adó veszélyeztetné Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét.

A sajtóban korábban megjelentek szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elképzelései alapján az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher.

A vállalatok legfeljebb havi 2.500 forintot fizetnének.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta.

Egy ilyen adó nagy terhet róna a szolgáltatókra is, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen.

A telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tízmilliárd forint bevételt vár tőle.

A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, havonta mintegy 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobil-előfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.

Az MTI információi szerint a kormány már szerdán dönthet az adó típusáról és bevezetéséről.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!