Helyi gazdaság

2012.03.24. 18:36

Milliárdos fizetések, ők kerestek tavaly a legtöbbet

Melyik az a cég, aminek vezetője több mint 9,5 milliárd forintnak megfelelő dollárt keresett bér és juttatások formájában egy év alatt? Na, ő keresett tavaly a legtöbbet, de a listán utána állók sem apróból élnek.

Melyik az a cég, aminek vezetője több mint 9,5 milliárd forintnak megfelelő dollárt keresett bér és juttatások formájában egy év alatt? Na, ő keresett tavaly a legtöbbet, de a listán utána állók sem apróból élnek.

 

A pénzügyi szektor vállalatai tavaly a korábbi évekhez viszonyítva visszafogottak voltak a vezetőik javadalmazásában, ezzel szemben a médiavállalatok és a technológiai cégek igencsak magas fizetéseket és jutalmakat fizettek 2011-ben, áll a Steven Hall & Partners összesítésében. A vállalati tanácsadó cég azokat az amerikai vállalatokat vette górcső alá, amelyek jelenlegi első embere már legalább 2 éve vezeti a vállalatot, 1 milliárd dollárnál nagyobb árbevételt értek el tavaly, és már közzétették éves jelentésüket, írja a CNBC.

Mivel több nagyvállalat várhatóan a következő hetekben teszi közzé tavalyi éves jelentését, a lista még módosulhat, de az eddigi adatok alapján tavaly a médiavállalatok és a technológiai cégek vezetői kaptak kiemelkedő fizetéseket és ehhez kapcsolódó juttatásokat.

Az első

A lista első helyén a Viacom vezetője, Philippe Dauman áll. A szórakoztatóipari vállalat első embere összesen 43,1 millió dollárnyi, vagyis jelenlegi árfolyamon mintegy 9,5 milliárd forintnyi bért és egyéb juttatást kapott 2011-ben. Ez egyébként 49 százalékkal alacsonyabb, mint Dauman 2010-es teljes fizetése, akkor egy hatalmas részvényopció tornászta fel közel 80 milliárd dollárra a vezető éves "bevételét".

A lista második helyezettjte a Disney első embere, Bob Iger, aki 31,3 millió dollárt, vagyis mintegy 6,9 milliárd forintot rakhatott zsebre tavaly, ez 12 százalékos növekedésnek felel meg 2010-hez képest.

A chipgyártó Qualcomm vezetője, Paul Jacobs csípte meg az eddigi adatok alapján a lista harmadik helyét, 2011-ben Jacobs 21,7 millió dollárt (közel 4,8 milliárd forint) keresett, ez az előző évhez képest 17 százalékos emelkedés.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!