Helyi gazdaság

2010.08.25. 10:51

KSH: majdnem 5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

<p>2010 első félévében 4, 7 százalékkal csökkent itthon a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai gyorstájékoztatójából.</p>

Júniusban 4, 6 százalékos csökkenést mutatott a statisztika tavaly júniushoz képest, idén májushoz képest pedig lényegében nem változott a kiskereskedelmi forgalom júniusban.

A kiskereskedelmi üzletekben és a csomagküldő kiskereskedelemben 2010 első felében összesen 3398 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből júniusban 630 milliárd forintnyit. A kiskereskedelmi eladások 45 százalékát élelmiszerboltokban bonyolították le, 17 százalékos volt az üzemanyag-értékesítés részesedése. Az eladások 13 százaléka érintett bútor-, háztartásicikk- vagy építőanyag-üzleteket, a maradék 25 százalék pedig a többi bolttípus részesedése volt a vizsgált időszakban.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint 2010 júniusában az Európai Unió 27 tagállamában átlagosan fél, az eurózóna országaiban 0, 4 százalékkal növekedtek a kiskereskedelmi eladások az előző év azonos időszakához képest a naptárhatástól megtisztított adatok alapján. 12 tagállamban tapasztaltak növekedést, nyolcban csökkenést a rendelkezésre álló adatok szerint. A legnagyobb mértékű növekedést, 4, 3 százalékosat, Romániában, a legnagyobb visszaesést, 8, 7 százalékosat, Litvániában mérték.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!