Vigyázzunk rájuk!

2024.01.07. 13:00

Számtalan madárfaj halt már ki az emberek miatt

A következő évszázadokban további 700 madárfaj tűnhet el egy tanulmány szerint.

Pap Gyula

Óvjuk madarainkat, hogy ne legyenek a madáretetők üresek!

Fotó: Máthé Daniella

A madarak törékeny csontjai nehezen maradnak fenn ősmaradványok formájában, ezért rengeteg korábban élt madárfajról tudomásunk sincsen, és a jelenleg tartó kihalási hullám is nagyon súlyos – írja az ng.24.hu. Azt azonban tudjuk, hogy az ember betelepedésével számos madárfaj kihalt az elmúlt néhány száz évben.

Az ember okozza

Egy új kutatás most kiterjedt az elmúlt 130 ezer évre, és megdöbbentő eredmény született: ez idő alatt a madárfajok 12 százalékának kihalása az ember megjelenéséhez köthető. A szigeteken, melyeken a lehető legideálisabb állapotok voltak az élőlények számára, az ember érkezésével gyökeresen átalakult a környezet. Az erdőirtás, a túlvadászat és az inváziós fajok behurcolása végzetes volt számos, ősidők óta ott élő faj számára. A kutatók most statisztikai modellezéssel igyekeztek feltárni, hogy hány madár halhatott ki, amiről eddig nem tudtunk.

Jelenleg Új-Zéland az egyetlen olyan sziget, amelynek ember előtti madárfaunája teljesen ismert, ezért ezt a területet vették a modellezéshez alapul, az itt kihalt fajok száma alapján becsülték meg, hogy más élőhelyeken hogyan alakulhattak a kihalások. Az eredmények azt bizonyítják, hogy az emberiség jóval nagyobb hatással volt a madarak sokféleségére, mint eddig gondoltuk, igen gyorsan sodorta a kihalásba a madárpopulációkat. Rengeteg madárfaj már azelőtt kihalt, mielőtt a létezésüket feljegyezhették volna. A madarak elvesztése pedig az ökoszisztémára is hatással volt, azaz a madarak kihalásával számos további, tőlük függő faj is elveszett.

Eddig 640 madárfaj kihalásáról tudtunk, melyek 90 százaléka azokon a szigeteken pusztult ki, ahol az ember megtelepedett. Az új számítások szerint viszont további 790 ismeretlen madárfaj tűnt el, azaz összesen 1430 a kihalt madárfajok száma. A legsúlyosabb kihalási hullámot az 1400-as években az jelentette, amikor a Csendes-óceán szigetein az ember érkezése után 570 madárfaj pusztult ki, ami a természetes kihalás ütemének a százszorosa. A jelenleg tartó kihalási hullám is igen súlyos az élőhely-átalakítás, a növényvédő szerek és számos inváziós faj miatt, így a következő néhány száz évben további 700 madárfaj tűnhet el a föld színéről – jelzi a tanulmány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában