Program

2023.12.08. 11:00

Adventi forgataggá változik az Őseink nyomában

Végéhez ér az Őseink nyomában tárlategyütteshez kapcsolódó programsorozat az edelényi kastélyban. A záróesemény azonban még hátra van. December 9-én szombaton az Őseink nyomában adventi forgatagba olvadva informálja és szórakoztatja majd a kastélyszigetre érkezőket. Az ingyenes eseményen többek között tárvezetésekkel, szavalóversennyel, kreatív foglalkozásokkal és meleg teával is várják a kiérkezőket.

Boon.hu

Családi nap az Edelényi kastélyban

Fotó: Vajda János

A karácsonyi készülődés a szó legszebb értelmében nyomja rá bélyegét a múzeum és a vármegyei önkormányzat ingyenes tematikus családi nap programsorozatának utolsó alkalmára. December 9-én délelőtt 10 és délután 3 óra között egy olyan forgataggal készülnek a szervezők, amely méltón lép őseink nyomába.

Természetesen ez alkalommal is várják majd a múzeum időszaki kiállításai az érdeklődőket, amelyeken tárvezetéseket is tartanak a szakemberek. Emellett a PETE oktatási stúdió természettudományos foglalkoztató standdal készül, a gyerekek pedig kedvükre kézműveskedhetnek, vagy élvezhetik ki a játszóház nyújtotta élményeket.

Adventi szavalóverseny

Az utolsó családi napon egy adventi szavalóversenyt is rendeznek a kastélyban, amelyen a legszebb karácsonyi hangulatú versekkel segítenek a gyerekek elmélyülni az adventben, amellett, hogy az ifjúság számára vetélkedés is lesz ez egyben. A program végére pedig kiderül majd, ki szaval a legszebben a kastélysziget vidékén.

A zenei kínálatról hagyományőrző népdalkör gondoskodik majd, a gasztrokínálat pedig ezúttal sült gesztenye, és forró tea lesz a vendégváró falatok mellett.

A Magyar Nemzeti Múzeum és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának közös eseménye ezúttal is ingyenesen látogatható, ahogyan az elmúlt három alkalommal is.

Kincs a minőségi időtöltés

– Egy rövid, de annál szebb és tartalmasabb együttműködési szakaszt zárunk most le ezzel az utolsó adventi családi nappal, ám én hiszek a folytatásban, mert a Magyar Nemzeti Múzeummal közösek a céljaink. Ezt bizonyítja az Őseink nyomában tárlategyüttes és a hozzá kapcsolódó programok is. A célunk közös, ami nem más, mint informatív, szórakoztató, vagyis minőségi időtöltési lehetőséget kínálni a vármegye lakosságának – mondta Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Hozzátéve, hogy a kastély méltó házigazda, a múzeum pedig rendkívüli vendég volt az elmúlt néhány hónapban.

– Családanyaként és elnökként is hiszem, hogy múltunk, őseink életének megismerése nemzeti minimum, és iránytű, ami a jövőt jelöli ki számunkra. Mindennapi munkám is ennek jegyében végzem, mert hiszem, hogy magyarságunk, vármegyei identitásunk meghatározza jellemünket, és közösséggé kovácsol bennünket, a minőségi időtöltés pedig talán az egyik legnagyobb kincs a mai rohanó világban. A vármegyében élők pedig pontosan tudják ezt hiszen, több ezren választották az önkormányzat és a múzeum programjait – tette hozzá az elnök.

Ez az utolsó lehetőség

A tematikus tárlatok október 18-ai nyitásuk óta a kerékpározás, a fényképezés, a honfoglaló őseink, valamint a régészeti hivatás szépségeit hozták közelebb különböző módokon. Tárlatvezetések, tematikus családi napok tették színesebbé az információátadást több ezer látogatónak. Az Őseink nyomában kiállításegyüttes pedig az év végén költözik ki Edelény kastélyából.

December 9-én így az utolsó lehetőségek egyike nyílik meg, hogy még utoljára bárki őseink nyomába eredhessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában