Jótékonyság

2022.11.11. 20:00

Angyalok álltak Galamb Alex mellé

Galamb Alex Sütni jó! Alapítványát is támogatni szeretné az Angyalok Jótékonysági Licitcsoport. A csoport közösségi oldalára már fel is került az alapítvány emblémája, elkezdődött a gyűjtés.

HE

Fotó: Ádám János

– Csoportunk három évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy egy gerinceredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiúnak segítsünk. Akkor még a több százmillió forintba kerülő Zolgensma génterápiát még nem támogatta az állam – mondta portálunknak Farkas Anita, az Angyalok Jótékonysági Licitcsoport adminisztrátora. – Az első gyűjtésünk sikeres volt az országos összefogásnak köszönhetően, ami után rengeteg megkeresést kapunk. Sok gyermeknek volt szüksége valamilyen kezelésre, vagy gyógyászati segédeszközre, amit a szülők nem tudtak finanszírozni. Közben kibővült a csapatunk, most már 15-en vagyunk, főleg anyukák, és eddig már 50 gyűjtést szerveztünk meg. Idén arra gondoltunk, hogy más alapítványokat is bemutatunk, minden hónapban egyet-egyet. Főleg olyanokat, amelyek nincsenek benne a köztudatban, hogy támogassuk a munkájukat, őket is megismerjék, így még több gyermek és család juthat segítséghez. Bemutattunk állatvédő szervezetet is, és kisebb, helyi szervezeteket. Így jutottunk el Galamb Alexhez – mesélt az előzményekről Farkas Anita. 

Feltölti a fotót 

A licit menetéről megtudtuk, aki segíteni akar a csoport által megjelölt személyeknek vagy alapítványnak, felajánlj egy tárgyat, amit licitre bocsát. A tárgy fotóját feltölti az angyalok közösségi oldalára. Megjelöl egy kezdő összeget, valamint a licitálás határidejét. Ezután a csoporttagok licitálni tudnak, majd a határidő letelte után a licitnyertes közvetlenül a támogatott személy vagy alapítvány számlájára utalja a pénzt. A felajánló pedig ezután postázza a tárgyat. A felajánlások között lehet szolgáltatás, szállás vagy utazás is, sőt egyszer egy gyermekrajzot bocsátottak licitre, ami nagy sikert aratott, sorolta a licitcsoport adminisztrátora. 

Empátia és tenni akarás 

Galamb Alex Sütni Jó! Alapítványának november 1-jén indult a gyűjtés, amely a hónap végéig tart. Ezzel szeretnénk hozzájárulni a munkájához, hogy eszközöket és alapanyagot tudjon vásárolni a műhelyébe. Az általa felkarolt gyermekeket Mikulás-csomaggal lepné meg, ezért indítottunk egy csomaggyűjtő kampányt is. A felajánlásokat november 27-én a Pasaréten, a kézműves vásáron lehet majd leadni. A vásár bevételének egy részét pedig szintén az alapítványnak ajánljuk föl. A licitcsoportban végzett munka sok időnket leköti, de egyszerűen úgy érezzük, hogy szükség van rá. Édesanyaként nagyon hálásak vagyunk azért, hogy egészséges gyermekeink vannak, és együtt érzünk azokkal, akik nem ilyen szerencsések. Az empátia és a tenni akarás tart össze minket – fogalmazott Farkas Anita. 

Alex tervei 

Galamb Alex Hernádnémetiben élő fiatal pék, aki a településén élő, hátrányos helyzetű gyerekekkel süt rendszeresen, hogy megmutassa nekik a munka és a szakma szépségét. Ezenkívül a megye más iskoláiba is jár, ahol szintén együtt süt a gyerekekkel. 

– Váratlanul ért a licitcsoport megkeresése, nagyon meglepődtem, hogy kiválasztottak – mondta Galamb Alex. – Nem egy országos alapítvány támogatása mellett döntöttek, hanem egy 24 éves roma fiatal tevékenységét kívánják segíteni. Nagy megtiszteltetés, hogy számíthatok az emberek segítségére attól függetlenül, hogy most senkinek sem könnyű az emelkedő árak miatt. A felajánlott pénzt az alapítvány működésére szeretném költeni, de legalább 400, Hernádnémetiben élő gyermeket szeretnék meglepni Mikulás-csomaggal. Nagyon örülnénk, ha ez az idén is sikerülne. Jövőre pedig jutalomként elvinném a gyerekeket moziba, állatkertbe, színes programokra. Sőt, ha nagyobb összeget tudna felajánlani a licitcsoport, akkor kisebb ösztöndíjprogramot indítanék az alapítvány jól tanuló gyermekeinek – sorolta terveit Galamb Alex.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában