Interjú Török Ádámmal

2022.06.04. 07:00

„Felváltva játszunk majd”

A legendás fuvolás most Miskolcon lép fel a zenekarral, amely az ő számait játssza.

Hajdu Mariann

Török Ádám. Szombaton a Mini Art-űr koncertjén lép fel, Miskolcon. Fotó: Knap Zoltán

Török Ádám, a Mini együttes frontembere lesz a vendége a Mini Art-űr-koncertnek (valamint Horváth Balázs, a Bíborszél gitárosa), amelyet június 4-én (szombaton) rendeznek meg Miskolcon a Corner Stage-ben este 7 órától. A zenekar Mini-feldolgozásokat játszik nagy sikerrel, és most maga Török Ádám, a dalok szerzője, énekese, fuvolása látogat el a koncertre, sőt több számban is közreműködik majd. Elhangzik többek között a Gőzhajó, a Kell a barátság, a Vissza a városba vagy épp a Kereszteslovag. Török Ádámot kérdeztük – a régi ismeretségre való tekintettel tegeződve.

Sok olyan együttes létezik, amely híres zenekarok számait játssza, de ritka, hogy az „eredeti” formáció tagja is ellátogasson a koncertre. Miért döntöttél úgy, hogy vállalod a fellépést?
Hetvenöt éves vagyok, és nagy megtiszteltetés nekem, hogy van egy zenekar Miskolcon, amelyik játssza a számaimat. Igaz, a zenekarvezető, Völgyi Bécó nem fiatal már, de a többiek igen, és ez is nagyon jó érzés, hogy egy újabb generációnak is tetszenek a dalaim. Hosszan leveleztünk Bécóval a koncert előtt, meghallgattam őket, és nagyon jól játszanak, örülök, hogy összejön a buli június 4-én.

Miskolcon sok rajongód van. De te szeretsz-e Miskolcon játszani?
Imádok, itt mindig nagyon jó hangulatúak a koncertek. Sok minden köt a városhoz ezen kívül is. Volt egy miskolci zenészem, akivel 10 éven át játszottam a Miniben, Kerékgyártó Füles István, a basszusgitárosom volt. (Füles 1993-tól 2003-ig játszott a Miniben, 2005 novemberében hunyt el – a szerk.) Emellett kevesen tudják, hogy édesanyámék hejőcsabaiak voltak, és nagyon sokáig itt éltek, születésem előtt 8-9 évvel költöztek el a városból. Vagyis Miskolc és Hejőcsaba nagyon közel áll a szívemhez, ez utóbbi helyen különösen a Gárdonyi. Ott volt az első Mini-klub 1974- ben, mi voltunk a park első állandó zenekara. Ez annak volt köszönhető, hogy az első magyar pop-rock fesztivált Miskolcon, a diósgyőri stadionban rendezték meg 1973. június 10-én. Hatalmas sikerünk volt, és ezzel bevonult Miskolc az életünkbe. Most meg itt a Mini Art-Űr, amely játssza a dalaimat, és ezzel megkoronázza a miskolci éveimet.

Völgyi Bécó mondta a múltkor (néhány hete nyilatkozott az Észak-Magyarországnak – a szerk.), hogy a te hatásodra kezdett el énekelni, fuvolázni, mert hallott az említett 1973-as koncerten. Mondta neked is?
Igen, és örülök neki, hogy ilyen hatással voltam valakire. Talán nem bánta meg, ez egy jó kis szakma, kellenek a léleknek a sikerek. Fontos, hogy jól érezzük magunkat az életben.

Mára nyugdíjas lettél, de rendszeresen zenélsz is. Milyen formációkban? 
Kénytelen vagyok, hiszen tíz nyugdíjas év után nem sokkal több mint 43 ezer forint a nyugdíjam. Sajnos, volt egy nagyon súlyos betegségem is, stroke-ot kaptam 2021- ben, de visszajöttem. Három állandó formációm van most. Egyrészt van a Mini, ami most hattagú, hazatért Amerikából Balogh Szivacs Jenő, a legendás dobosom, akivel a nagylemezeket csináltam, azt mondta, véglegesen velem akar játszani. Mellette lassan 50 éve a Mini zongoristája Németh Károly, ő állandó segítő- és szerzőtársam. A zenekar tagja még Fehér Ádám, aki mindössze 15 éves és gitáros, óriási tehetség, már 10 éves kora óta velem játszik. Együtt zenélek még Török Péter basszusgitárossal – aki bár sokan azt hiszik, de nem a fiam – és Berecz Andrással, aki ütőhangszereken játszik. A másik formáció a duónk Fehér Ádival, és van a szívem csücske, a Mini Akusztik Trió: Papp Gyula zongorázik, és Kézdy Luca hegedül. Így játszunk Bartókokat meg Mini-feldolgozásokat.

Miskolcon is voltatok...
Igen, néhány éve az operafesztiválon, a Mini Acoustic Worlddel léptünk fel, az egy tíztagú, kibővített zenekar négy hegedűslánnyal. Izgalmas vállalkozás volt.

Hatalmas a repertoárod. Elárulod, hogy melyek a nagy kedvenceid?
Vannak, de nem nagyon játsszuk azokat. Amit Gyulával csináltunk, az csodálatos, és van egy nagy kedvenc, a Misztikus repülés című, amit pont Füles játszott fel fantasztikusan 2003-ban, ő tudta egyedül eljátszani. Ezek marha nehéz számok, ma már nem játszom őket. Ahhoz a Füles kellene, de ő nincs, sajnos. Sokat gondolok rá, ahogy így megöregedtem, üldögélek, és hallgatom a számokat, fantasztikus. Akkoriban nem is vettem észre annyira, hogy ilyen jól basszusozott.

Hogyan telnek a napok, amikor nem zenélsz?
Itthon vagyok. Van egy csodálatos feleségem, Dóri. Sokat internetezek, futballmeccset nézek, ma is imádom nézni. Van egy unokám, 7 éves, imádom, óriási fazon, belevaló csaj lesz.

Akkor június 4-én Miskolcon láthatunk. Hogyan kell elképzelnünk a koncertet?
Felváltva játszunk majd én és Bécó, hol ő, hol én fuvolázunk, énekelünk. Szerintem nagyon érdekes műsor lesz, sok-sok régi Mini-sláger hangzik majd el, és bízom benne, hogy a régi rajongók közül is sokan eljönnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában