Közép-európai nézőpont

2022.06.04. 13:00

Akadémiai „utazások” jogkérdések körül Közép-Európában

Top-előadásokkal nemzetközi szaktekintélyek érkeznek a Miskolci Egyetemen működő Közép-európai Akadémiára. A jogász professzorok mellett doktori programban részt vevő fiatalok is együttműködnek a V4 országokon kívül horvát, szerb és szlovén kollégákkal. Arra keresik a választ: miben hasonlít vagy különbözik a közép-európai nézőpont.

A nemzetközi tudományos élet méltán neves szereplői jelennek meg a Miskolci Egyetemen működő Közép-európai Akadémián az Universitas Miskolcinensis Alapítvány fenntartásában. Nemcsak egyetemi tanárok és jogász professzorok dolgoznak együtt, hanem a különböző jogterületek kiemelkedő személyiségei hazánkon kívül Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Szerbiából, Szlovákiából és Szlovéniából.

Mit is jelent a sajátos közép-európai nézőpont az európai jogi térben? – alapvetően  ezt a kérdéskört járja körbe a Közép-európai Akadémia. A nemzetközi jogösszehasonlítási kutatás eredményei pedig rávilágítanak arra, hogy a közép-európai értelmezés miben tér el vagy miben hasonlít a klasszikus nyugat-európai jogfelfogáshoz.

„Közép-európai Akadémián belül működik a Professzori Hálózat, amelynek keretén belül idén januártól már öt csoportban dolgozunk együtt a cseh, horvát, lengyel, szerb, szlovák és szlovén jogász kollégákkal. A magánélethez való joggal, a nemzeti jelképekkel, az alkotmányos értékekkel, a teremtett vagy környezeti joggal és a személyiségi joggal foglalkozunk” – mutatja be röviden az akadémia egyik tevékenységét az intézmény tudományszervezési és jogi igazgatója, dr. Fazakas Zoltán József. – „A eddig kutatásaink során könyveket, szakcikkeket publikáltunk, amelyeket a világon többszáz könyvtárnak felajánlottunk. Nemzetközi konferenciákat is szervezünk, és a Junior Programunkon belül doktori programra is fogadjuk a közép-európai hallgatókat. Az eddigi kutatásaink alapján az látszik, hogy a közép-európai nézőpont alapján a vallásszabadság területén a keresztény örökség markánsabban jelenik meg, a családjogot érintő területeken pedig konzervatívabb a megközelítés ebben a régióban, mint Nyugat-Európában” – fogalmaz az akadémia vezetője.

Nemcsak kiemelkedő jogásztudósok és kutatóknak ad lehetőséget a Közép-európai Akadémia, hanem a fiataloknak is. A Junior Program egy képzési és gyakornoki program, amelyre az összehasonlító jog területe iránt érdeklődő, a tudományos fokozat elérése iránt motivált és elkötelezett jogász végzettségű hallgatók pályázhatnak a közép-európai országokból. A program együttműködik a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő doktori iskolával, emellett a jogi szakvizsga letételéhez szükséges joggyakorlat elvégzésére is lehetőség nyílik.

„Elismert szakemberek érkeznek a Miskolci Egyetemre, a hallgatók pedig igazi TOP-előadásokat hallgathatnak meg. A közép-európai országokra is kiterjedő kutatási- és képzési projekteket menedzselünk, és ennek keretében doktori szakkönyveket is megjelentetünk. Kiemelt fontosságú tevékenységünk a magas szakmai színvonalú jogi folyóiratok és könyvek megjelentetéséről és terjesztéséről való gondoskodás. Ebből a célból működtetjük a Central European Academic Publishing kiadót. A jogtörténet, a pénzügyi jog, a nemzetközi jog témakörrében már megjelentek az áttekintő munkák. A munkajogi témakört felölelő szakcikkeket tartalmazó kötetet pedig hamarosan, júniusban egy nemzetközi konferencia keretében mutatjuk be a Miskolci Egyetemen, ahová az együttműködő országokból érkeznek megbecsült szaktekintélyek” – mondja dr. Fazakas Zoltán József.

A nemzetközi tudományos konferenciák és webináriumok rendszeresek a Közép-európai Akadémián, de tudományos publikációs lehetőségeket is biztosít, valamint online szakmai felületeket is létrehoz az intézmény. Az akadémián belül működő Közép-európai Professzori Hálózat célja, hogy a magyarországi jogalkotás színvonalának továbbfejlesztésén túl egy széles körben elismert, közép-európai országokra kiterjedő szakmai hálózatot hozzon létre és támogasson. Az összehasonlító jog területén végzett átfogó nemzetközi tudományos tevékenység eredményeit folyamatosan bemutatják nemzetközi szakmai eseményeken, előadásokon és kurzusokon, publikációk által, valamint különböző médiafelületeken és rádiós-tévés interjúk során. A CEA főigazgatója egyébként Magyarországon élő lengyel jogász, Zombory Katarzyna, aki hazánk és Lengyelország jogi kultúrájának kutatása jegyében folytatja munkáját.

(A borítóképen: dr. Fazakas Zoltán József | Fotó: Horváth Imre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában