Dokumentumfilm

2021.12.14. 15:00

Kitöréssel a Faludi Filmszemle dobogóján

A nemzetközi filmfesztiválon is remekelt R. Nagy Csilla roma témát feldolgozó dokumentumfilmje.

Detzky Anna

20190917 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak Magyarország Interjú Nagy Csilla kultúrantropológus-dokumentumfilmessel.

Fotó: Bujdos Tibor

R. Nagy Csilla miskolci születésű kultúrantropológus, dokumentumfilmes filmjeit többször díjazták értékes filmfesztiválokon. Alkotásainak különlegessége, hogy teljesen egyedül készíti őket. Ezúttal a 2018-as „Kitörés” című dokumentumfilmje aratott sikert az idei 24. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázaton, ahol 3. helyezett lett. A dobogós film Tóth Andrea szociális munkás életének egy szakaszát dolgozza fel, ahogy takarítónőből diplomás emberré lett. A versenyfilm készítéséről 2019 szeptemberében már írt lapunk.

 

– Fontos állomás ez a díj pályafutásomban, mert első alkalommal mérettem meg magam olyan nemzetközi közegben, ahol 48 ország 357 versenyfilmje indult: játékfilm, animáció, hosszú és rövid dokumentumfilm kategóriában. Korábban csak határon túli magyarokkal versenyeztem együtt – mondta R. Nagy Csilla. – A Faludi Filmszemle egyedisége, hogy tematikus, most a „többre születtél” volt a hívószó. Amikor ezt megláttam, eszembe jutott, hogy a „Kitörés” című filmem teljesen beleillik a témakörbe. Csak remélni mertem, hogy bekerül a versenyfilmek közé. Arra már végképp nem számítottam, hogy még helyezést is érek el vele. Az enyémnél jóval nagyobb költségvetésű alkotások is indultak, amelyeknél a rendező munkáját stáb is segítette. Hálás vagyok Andreának és a többi szereplőnek, illetve Maróti Daninak és a Romano Drom zenekarnak, akiknek a dalaival színesítettem a filmet. Török Zsuzsának pedig köszönettel tartozom a kitűnő angol fordításért. Az ilyen elismerések, szakmai visszajelzések megerősítenek és energiát adnak ahhoz, hogy újabb ötleteket közvetítsek a film nyelvén. Mivel idén a filmszemlét online szervezték meg, így mind a négy napon részt tudtam venni, és a színvonalas kerekasztal-beszélgetésekbe is bekapcsolódhattam.

 

(A borítóképen: R. Nagy Csilla)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában