Ritka csigafajok

2021.10.02. 14:30

Védettek lesznek a néhány éve felfedezett kácsi patakcsigák

Ritka apróságok élőhelye a Kácsi-patak. Jobban védenék a fajok élőhelyét.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Szeretik a ritka csigafajok a kácsi forrásokat és a patakot, ugyanakkor nincsenek teljesen biztonságban ezen az élőhelyen sem. Aki kirándult már a községben, és elsétált a patak felső folyása felé, apró fekete élőlényeket figyelhetett meg a mederben, ezek lehetnek a pár éve felfedezett kácsi patakcsigák, fekete bödöncsigák vagy tornai pa­takcsigák is. Mostanában jobban a fókuszba került az élőhelyük, s még inkább szembesültek azzal, hogy a patakban egy invazív faj szaporodott el, a brazil süllőhínár olyan mértékben elborította a vízfelületet, hogy néhol a vizet nem is látni, csak a növényt. Ha tovább szaporodik, s még nagyobb területet borít be, akkor a védett fajok élőhelye is veszélyeztetett lesz.

Mint Rónai Kálmánnétól, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, a kácsi patakcsigát 2015-ben fedezték föl, itt írták le először a fajt, csak itt találhatók belőlük példányok, s védetté nyilvánításuk folyamatban van. A fekete bödöncsiga és a tornai patakcsiga már védettek, természetvédelmi értékük 10, illetve 100 ezer forint. A BNPI-nek kiemelten fontos az élőhely biztosítása.

A csigák egyébként nem csak a Kácsi-patak egyes ágaiban élnek, szeretik a vízmű kifolyóját is, ugyanezt megfigyelték Sályban is, ahol szintén megjelentek a bödöncsigák. A Kácson található csigákhoz hasonlóak egyébként Ausztriában és Szlovéniában találhatók meg egy-két helyen, derült ki egy nyári bejáráson. A kácsi patakcsiga egyébként a köves aljzatú medret szereti, míg az iszapban a szurokcsiga él. A süllő­hínár-mentesítéssel egyébként számos probléma van, például az, hogy a védendő csigák megtelepszenek a szárain, s egyesével kellene leszedni őket. Ezenkívül az aljzaton nagy számban található puhatestűekre nagyon vigyázni kell, így a mederbe belépni is szinte lehetetlen annak érdekében, hogy a növényeket eltávolítsák.

(A borítóképen: Apró, fekete élőlények figyelhetők meg a mederben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában