Hitélet

2021.08.30. 17:00

Szobor az összetartozásért

A magyarság megmaradását jelképezi Kárpátalján az új Nagy­boldogasszony-szobor.

Detzky Anna

Fotó: Olvasónktól

Szent István királyunk a halála napján Szűz Mária oltalmába ajánlotta föl Magyarországot. Az állam­alapító öröksége nyomán Kárpátalján Nagyboldogasszony-szobrot emelnek, többek között a miskolci Éltető Lélek Alapítvány felajánlásával, szeptember 8-án 11 órakor Nagyszőlősön, a Mennybemenetel templom kertjében. A Kárpát-medence elszakított területein egy ilyen szobor a magyarság összetartozásának szimbóluma, különösen a Trianon centenáriumának évében.

Megerősítő jelenlét

– A nyitott ünnepséget Kisboldogasszony napján, a Szűzanya születésének ünnepén rendezik, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében tartott Ars Sacra Fesztivál egyik programjaként, szép kísé­rőrendezvényekkel – ismertette dr. Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány elnöke. – A helyi közösség számára Nagyboldogasszony jelenléte szobor alakban megerősítést jelent a hitükben, ma­gyarságukban és abban a küzdelmükben, amit odakint folytatnak a magyar nyelv és identitás megőrzéséért. Ez egy óriási jelentőségű dolog, amit nagy örömmel várnak.

Bibliai jelképrendszer

A szobor jelszerű, modern alkotás, amely korunk üzenete a következő nemzedéknek.

– A gyönyörű, 2 méter 70 centiméter magas, carrarai márvány szobrot Matl Péter Magyar Örökség díjas szobrászművész készítette. A félgömb alakú alsó rész pedig novoszelicai barnásvörös márványból készült. Nagyboldogasszony ölében lát­ható a tulipánba öltöztetett kis Jézus, a „világnak virága”. A virág szárán található ti­zenkét levél az apostolokat és a bibliai Jelenések könyvében leírt csillagokat jelzi. Az alkotónak nagyon szép köztéri szobrai vannak Magyarországon is. Többek között a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvárián tavaly állították fel hatalmas turulszobrát, és hamarosan Veszprémben is látható lesz egy munkája – tudatta az Éltető Lélek Alapítvány elnöke.

Összefogás a szoborért

Húsz civil szervezet és egyházi közösség együttműködésével valósul meg a szoboravatás.

– A fő kezdeményező évekkel ezelőtt a Bethlen Gábor Alapítvány volt, amely több helyen létesített már Magyarok Nagyasszonya-szobrot, többek között Felvidéken. Viszont Kárpátalján a háborús helyzet miatt egy időre abbamaradt a szoboravatás ügye. Tavaly augusztus 15-én szoborbizottság alakult. Ennek tagjaként az Éltető Lélek Alapítvány megpályázott egy összeget a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, illetve Grezsa István miniszteri biztosnál, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnál. Azt gondoltam, hogy a kapott 2 millió forinttal újra el lehet indulni. Emellett Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány kezdeményezője játszik még kiemelkedő szerepet a rendezvény megvalósításában. A többi pályázati forrást pedig más civil szervezetek pályázták meg, amelyek részben közadakozással is hozzájárultak, magánszemélyeket bevonva a szoboravatáshoz – sorolta dr. Várhelyi Krisztina.

(A borítóképen: A szobor makettje)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában