Eucharisztikus szavalóverseny

2021.07.05. 15:08

A hitről és Istenről szavaltak Miskolcon

Nemcsak hazánkból, de a határon túli, magyarok lakta településekről is jelentkeztek tehetséges versmondók.

Hegyi Erika

Fotó: Bujdos Tibor

Eucharisztikus szavalóversenyt hirdetett meg júniusban az Éltető Lélek Alapítvány, a miskolci Versbarátok Köre és a Keresztény Értelmiségiek miskolci csoportja. Az esemény az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvénysorozatához kapcsolódik. A jelentkezők a magyar irodalomból olyan verset választhattak, amely kapcsolódik az eucharisztia témaköréhez. A szervezők határon túli szavalókat is vártak, végül összesen 60 fiatal vállalkozott a megméretésre. A verseny döntőjét és gálaünnepségét szombaton tartották Miskolcon, a MAB-székházban.

Dr. Hortai Rita, a Versbarátok Körének vezetője elmondta, Magyarország 83 év után ad ismét otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak szeptember 5-e és 12-e között. Ehhez az eseményhez csatlakoztak, azzal a céllal, hogy az eucharisztia lényege, értelme közelebb kerüljön a fiatalokhoz, és hogy felhívják a figyelmet a katolikus világeseményre. Sikerült felvenniük a kapcsolatot a kongresszus titkárával, majd a sajtóreferens felkarolta a miskolci szervezők kezdeményezését. Így a verseny eljutott a határon túli, magyarok lakta területekre is, Kárpátaljára, Erdélybe, Felvidékre és Délvidékre.

Lelkes gyerekek

A szervezők Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel is felvették a kapcsolatot, aki a felhívást elküldte az általa alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiba. Az erdélyi intézmények lakói rendkívül lelkesek voltak, még a román anyanyelvű diákok is megtanulták a magyar verseket. A jelentkezők kisvideót küldtek el a szavalatukról, majd a zsűri a legtehetségesebb versmondókat hívta meg a döntőbe, akik szombaton két korcsoportban versenyeztek, a 10–14 évesek és a 14–18 évesek kategóriájában. Böjte Csaba „gyermekei” közül 5-en jutottak be a döntőbe, de a gálán mind a 15-en ott voltak. A szervezők vendégül látták őket, a város pedig ajándékcsomaggal lepte meg az erdélyi diákokat.

A döntőben neves zsűri hozta meg a döntést, majd az eredményhirdetés után kulturális gála tette emlékezetessé a napot. A rendezvényen részt vett Fábry Kornél atya is, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára. A nyertesek 10–14 éves kategóriában: 1. Széles Chloe, 2. Gallusz Áron, 3. Dézsi Bence. 14–18 éves kategóriában: 1. Stomp Bence Áron, 2. Sáry Veronika, 3. Tóth Katarína.

(A borítóképen: Hatvan fiatal szavalt a miskolci gálán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában