étterem

2021.06.13. 15:00

„TejjelMézzel”, hittel és szívvel

Van iskolájuk, óvodájuk, nemrég pedig egy különleges éttermet nyitottak.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónk küldte

TejjelMézzel, így hívják Göncruszkán a református gyülekezet által létrehozott és működtetett éttermet. A cím utal az édenkert bőségére, de arra is, hogy a gyülekezet méhészete is besegít a fenntartásba. Tavaly szeptemberben nyitottak, azóta itt ebédelnek az iskolások és az óvodások, hiszen a gyülekezetnek oktatási-nevelési intézményei is vannak, de nagy örömmel fogadják a napi menüre betérő környékbelieket vagy a fine dining különlegességeket kereső gasztrovándorokat is. Napi 300-400 adag étel készül a konyhában. Mindezt Sohajda Leventétől, a Göncruszkai Református Gyülekezet lelkipásztorától tudjuk.

Régi álom volt

Mint mondta, az étteremmel nagyon régi almuk valósult meg. Szerették volna, ha az asztalközösség a gyermekek és a felnőttek hétköznapjaiban visszakerül arra a megbecsült helyre, ahol valóban életformáló lehet. Mert nem mindegy, mit, hol és hogyan eszünk.

– Az asztalközösség többről szól, mint a jóllakásig evésről. Az étkezés annak az alkalma is, amikor az ember szívét-lelkét kitárja a másik felé. Ez az emberi közösségvállalás legősibb formája. A Bibliában az egy asztalhoz telepedés azt is jelentette: „elfogadlak Téged”. Ezért van az asztalközösség ott a keresztyén hit középpontjában, ahogyan Jézus asztalhoz telepedik az övéivel. Azt láttuk meg, hogy a gyerekeket ma már tanítani kell arra, hogy amikor együtt leülünk étkezni, hogyan tegyük ezt, hogyan nyíljunk meg egymás felé. Ahogy telt az idő, és nőtt a diákjaink létszáma, ez egyre inkább háttérbe szorult, csakúgy mint a minket körülvevő világban. A családokban is ezt figyelhetjük meg, hiszen szinte már csak a hétvégén ülnek le a családtagok egy asztalhoz, ha egyáltalán leülnek, és nem a tévé előtt ebédelnek. Ez ellen próbálunk meg tenni, létrehozni azt a teret, amiben az asztalközösség ismét központi szerepet kap. Így álmodtuk meg a TejjelMézzel éttermet, ami egy kicsit az édenre utal, arra a területre, amit Isten azért ajándékozott az övéinek, hogy növekedjenek, gyógyuljanak, épüljenek a kapcsolatok, megoldódjanak a problémák – sorolta a lelkipásztor.

Történelmi épület

Mindezek mellett azt is szerették volna, hogy az étterem egy különleges kapuként is szolgáljon. Lehetőség azoknak, akik templomba vagy egy gyülekezeti házba nem mennének el, de az étterembe egy kávé vagy jó ebéd mellett bepillantást nyerhetnek egy apró keresztény közösség mindennapjaiba.

– Maga az étterem épülete is komoly múlttal rendelkezik. Egy 1944-ben deportált zsidó borkereskedő család ingatlana volt, amit a gyülekezetünk megvásárolt. Ezzel a családdal mindig jó viszonyban állt a gyülekezet, 1912-ben ők ajándékozták a kovácsoltvas kaput a közösségnek, ami a mai napig a parókiánk egyik ékessége. A parókia és az étterem területét egy patak választja el egymástól, a híd, ami ide épült szimbolikus jelentésű. Jelképezi a múltunk közös útját, a közös történetünket, amelyet örömmel vállalunk fel és szeretnénk továbbvinni. Ez az elképzelés az étterem épületében, esztétikájában számos ponton megjelenik. Amit tudtunk, megmentettünk a régi református iskola faszerkezetéből, és úgy próbáltuk meg beépíteni a több mint 200 éves gerendákat, hogy üzenni tudjanak mindenkinek, aki látja, tapintja vagy csak az ódon fa illatát érzi – fogalmazott Sohajda Levente.

Amit ők esznek

Elmondta azt is, hogy 2020 szeptemberében, tanévkezdéskor fokozatosan nyitottak, kezdetben csak az iskola diákjai és munkatársai ebédeltek az étteremben, egy hónappal később már a betérő vendégek is. Aztán fokozatosan zártak a járvány miatt, a kiszállítás azonban folyamatos volt, s a csomagolt menük mellé mindennap „igei” üzenet is társult, hiszen testnek és léleknek egyaránt jól kell laknia. Az elmúlt hétvégén nagy sikerrel tartották meg az első bibliai gasztroestet. Az egész estés menü hét fogásból állt, az édenkerti almától kezdve az áldozati bárányon át egészen a mennyet és földet megjelenítő desszertekig. A nyári turistaszezonban ilyen és ehhez hasonló tematikus gasztroesteket szeretnének szervezni, hétfőtől szombatig pedig fine dining vándormenüjük is várja a zarándokokat és turistákat.

– Nincs „a la carte” (étlap szerinti) rendelés, mert alapvetően a Szentírás vendégszeretetéből tájékozódunk abban is, amit és abban is, ahogyan készítjük az ételeinket, várjuk a hozzánk érkezőket. Két dolog biztosan nem hiányzik egyik ételünkből sem: a szívünk-lelkünk benne van – fogalmazott a lelkipásztor.

Hangsúlyozta: az étterem irányítója és a mindennapok megálmodója lelkésztársa, Szabó Márk, aki a teológiai diplomáját megszerezve jelentkezett szakácsképzésre, majd elvégezte az élelmezésvezetői tanfolyamot is, mindezt annak érdekében, hogy megszülethessen a valóságban is a megálmodott TejjelMézzel.

– Olyan ételek születnek a keze alatt, amikre nagyon büszke lehet a gyülekezet. Minden falatban lélek van, munkatársaival együtt nem csak az étterem, de a szívük ajtaját is szélesre tárják – tette hozzá végül Sohajda Levente.

(A borítóképen: A TejjelMézzel étterem csapata)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában