Kirándulás

2021.05.14. 06:00

Kihasználják a szép időt a nyugdíjas vasutasok

Szabadtéri sétákat, kisebb kirándulásokat és néhány elmaradt program pótlását tervezi a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub az első személyes alkalmaira, amelyeket már nagyon várnak a klubtagok.

Bejárják Miskolcot

– Május 18-án találkozunk először szemtől szemben. Megbeszéljük, hogy kivel mi történt az elmúlt időszakban, és egyeztetünk. Májusban és júniusban sétálós, beszélgetős programokat terveznénk a szabadba kétheti rendszerességgel – mondta Szabóné Nagy Júlia, a Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub vezetője. – Az első állomásunk az Avasi kilátó lesz, ahonnan lesétálunk az avasi pincesorra és végül az Erzsébet térre. Június 1-jén pedig a Tampere városrészbe megyünk, amelynek részeként a Kálváriára is felsétálunk. A városnéző sétákra egy-egy önként jelentkező klubtag készül ismertető beszámolóval. Júniusban szeretnénk megnézni a sziklakápolnát Miskolctapolcán. Az első nyári hónapot pedig szalonnasütéses évnyitónkkal zárjuk a Bodnár Gábor Cserkészparkban, a Csanyikban. Ez tavaly is nagyon jól sikerült. Viszont valószínűleg előzetesen el kell majd takarítanunk a szemetet a helyszínről.

Nyár végén távolabbi helyekre is szeretnének eljutni, akár busszal is.

– Augusztusban hagyományosan kerti partit tartanánk, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház udvarán. Amennyiben kinyit a művelődési ház, és már nincs ilyen szép idő, akkor visszatérnénk oda, az eredeti helyszínünkre. Az elmúlt egy évben nagyon elfáradtunk. A koronavírust egyetlen tagunk kapta csak el, de nagy örömünkre felgyógyult belőle.

Viszont mentálisan megviselte a társaságot a bezártság. Úgyhogy kevesebb létszámmal számolok, mint a korábbi 55 klubtag. Igyekszem majd olyan programokat kitalálni, hogy a nehezebben mozgókat is be tudjuk vonni. Szeretnénk Budapesten, a Margitszigeten eltölteni egy napot, de ez még nem tudom, hogy mikor valósulhat meg. Már két alkalommal elmaradt a nógrádi buszos körutunk is, amit szintén többen kértek, hogy szervezzük. Gyöngyöspatát, Pásztót, Tart és Mátraverebélyt néznénk meg – sorolta a klubvezető.

Később szükség lehet védettségi igazolványra, ha múzeumba szeretnének menni.

– Tagjaink nagyon örülnek és várják a találkozásokat, de a járványtól is félnek, mert nincs mindenki beoltva, vagy csak az első részoltást kapta meg. Telefonon és e-mailben 25 taggal tudtam tartani a kapcsolatot. Mindannyian egyetértünk abban, hogy alkalmainkon egyelőre kötelező jelleggel maszkot fogunk viselni, és visszafogott programokat szervezünk. Ezeket nem kötnénk védettségi igazolványhoz, viszont a buszos kirándulásainkat lehetséges, hogy már igen. Ha pedig később múzeumba, vagy színházba mennénk, ott is szükség lehet az okmányra – magyarázta Szabóné Nagy Júlia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában