Házasság hete

2021.02.14. 16:00

A számok azt mutatják, többen kötnek házasságot

Véget ért a 40 éves negatív trend, egyre többen mondják ki a boldogító igent.

Bacsó István

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a házasságkötések számának az 1970-es évek közepétől tartó csökkenése 2010-ben érte el mélypontját. Az évi százezer fölötti értékről jóval negyvenezer alá zuhant a házasságkötések száma.

Ennek a negyven évnek vetettek véget – statisztikailag is igazoltan – az intézkedések. Az elmúlt tíz év családtámogatási politikájának, a számos támogatási formának és az egymást kiegészítő és össze is vonható kedvezményeknek köszönhetően egyértelmű a pozitív változás. Már 2019-ben is kiugróan emelkedett a házasságkötési kedv a maga 65 268-as számával, amelyet tavaly újabb csúcs követett 67 301 házasságkötéssel, annak ellenére, hogy 2020-ban már erősen érződött a járvány hatása is.

A születési számokban is visszaköszön a pozitív trend, évről évre több gyermek születik, és a hullám csak eztán várható. A több házasságból várhatóan több gyermek is fog megszületni.

Jelentős növekedés

A változás területileg eltérő dinamikát mutat, de figyelemre méltó, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel a duplájára nőtt a házasságkötések száma a vizsgált időszakban. Az előző évben a járvány ellenére elérte a 10 854-et, míg 2019-ben Covid nélkül 10 054 volt. Ebben az évben is várható növekedés, hiszen januártól újabb előnyöket kínál a kormány a házasoknak és a gyermekeket vállaló családoknak.

Támogatási konstrukciók

Görzsönyné Paripás Laura pénzügyi és hiteltanácsadó szerint elmondta, támogatási konstrukciók állnak a családok rendelkezésére lakásvásárláshoz, felújításhoz: egy család akár minimális önerővel juthat saját otthonhoz a lehetőségek megfelelő kombinációjával. Felsorolni is hosszú az ösztönzőket: Fiatal házasok kedvezménye, csok, falusi csok, babaváró hitel, vissza nem térítendő támogatások, 3 százalékos kamatozású hitel.

Akár a 10 millió forintos szabad felhasználású babaváró hitellel is belevághatunk az ingatlanvásárlásba, ha legalább egy gyereket vállalunk. A babaváró már egy gyerek születésével kamatmentes, három gyereknél pedig elengedi az állam a fennálló tartozást. És ez önerőként felhasználható lakásvásárláshoz is. A maximális támogatás három előre vállalt gyermeknél már akár 28 millió forint is lehet. Ebből a pénzből nagy összegű lakáshitel igénybevétele nélkül is lehet új építésű ingatlant vásárolni.

Alaposan gondoljuk át!

A szakértő szerint az élethelyzetek ugyanakkor különbözőek és a döntések felelősséggel járnak. Ezért alapos átgondolás és tervezés után fogjunk bele bármilyen ügyletbe, és lehetőleg kérjük ki szakértők személyre szabott tanácsait is.

(A borítóképen: A boldogító igen pillanata)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/ismet-ertekke-valt-hazassagban-elni-5183953/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában