Kertművelés

2020.08.23. 10:00

Ilyenkor talán a legtöbb a termés

Lassan véget ér a nyár, de a kiskertekben azért akad még bőven tennivaló ezekben a hetekben is.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Rohan az idő, és máris a Kisasszony, vagyis augusztus havának közepén is túl vagyunk. Lássuk, ez a hónap milyen feladatokat tartogat még a számunkra, amiket érdemes elvégezni! Felemás hónap ez, hiszen a nyár végét éljük, amikor növényeink jó része – általában – elkezd kifulladni, pusztulni, de ilyenkor talán a legtöbb

a termés, amit szedni, feldolgozni, tartósítani kell.

Ugyanakkor a hónap vége felé már őszbe hajló vegetációs folyamatok is elindulnak.

Öntözés és berakás

Mivel az elmúlt hetekben nagy volt a forróság, kiemelt feladat az öntözés. Már ahol nem csaptak le a szeszélyes időjárásnak „köszönhetően” nagy felhőszakadások. Érdemes egy kis talajmozgatással ellenőrizni a termőföld állapotát, ugyanis előfordulhat, hogy a csontszáraznak tűnő talajban tíz centi mélyen már áll a víz vagy éppen az átnedvesedett felső réteg alatt ki van száradva. Ennek a hónapnak is megvannak a maga kártevői, és tekintve az eddigi nyarat, vélhetően augusztusban sem lankadhat a figyelmünk.

A leszüretelt zöldségeket, gyümölcsöket dolgozzuk fel, és tartósítsuk!

Eljött annak is az ideje, hogy a jövő évi ültetéshez saját magokat kezdjünk félretenni. Fontos, hogy csak egészséges magokat gyűjtsünk, teljesen szárítsuk ki őket, s figyeljünk arra, nehogy összeragadjanak, berohadjanak a szárítás folyamán. Ha teljesen kiszáradtak, akkor minél légmentesebben tároljuk őket és ne túl melegen, nehogy párát, nedvességet szívjanak magukba, és emiatt tönkremenjenek, vagy éppen ellenkezőleg: eredésnek induljon a magocskánk.

Még mindig ültethetünk is: földbe kerülhet augusztusban a borsó, kínai kel, vörös káposzta, kelbimbó, őszi, és téli retek, cékla, saláta – a biztonság kedvéért inkább rövid tenyészidejű fajtákat válasszunk.

Vegyük elő újra a télen használt füzetünket, és ha eddig nem tettük meg, akkor most jegyzeteljük le, hogy hova mit ültettünk idén, milyen kórokozókkal volt dolgunk, hogy a jövő évi tervezésnél megfelelően tudjuk használni a vetésforgót.

(A borítóképen: Dolgozzuk fel, és tartósítsuk a leszüretelt zöldséget, gyümölcsöt!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában