levendula

2020.07.05. 13:00

Ízek, illatok és a lila színű szerelem

A nyugalom, pihenés, ellazulás jelképe, illatos és mutatós.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A levendula látványa, színe, illata minden embernek jelent valamit. Érzékszerveinkkel rögzítünk rengeteg élményt.

Nyugalom!

– Ezt a gazdag asszociációs kört már gyermekkorban megkapjuk, utána már csak elég a levendulára ránéznünk vagy gondolnunk, és elönt minket az összes érzés, amelyet hozzá társítottunk. Lehet ez akár a megnyugvás vagy egy fájdalom múlása, sorolja a szakember, és akkor valóban úgy érezzük: megjelennek a testünkben ezek az érzetek, és kiváltódik a hatás – mondja Pócsi Orsolya klinikai pszichológus.

Az illat visszahozhatja akár a gyerekkort is, egy jó emléket, helyszínt. Persze ez nem csak a levendulához kötődhet, lehet az a töltött káposzta illata is, ami mondjuk a nagymamánkat juttatja eszünkbe.

Ahogy az is igaz, hogy a családi történetben lehet negatív emlékhez is kapcsolni bármit, így akár a levendulát is. Egy extrém példa, de elképzelhető, hogy valakinek egy levendulamezőn esett el a háborúban a rokona, ahhoz nem jó asszociációk társulnak. De alapvetően a nyugalom szimbóluma, hangsúlyozza Pócsi Orsolya.

Vannak például olyan vendéglátóhelyek, ahol levendulaillatot permeteznek a levegőbe, így a vendég szívesebben és tovább marad, mert kellemesen érzi magát. A színnek nem igazán van jelentősége, hiszen a lilának számtalan árnyalatában pompázhat a növény, de fehér is létezik belőle. Ezért nem állítható egyértelműen, hogy a színe miatt kedvelik az emberek.

A szín nem számít

Sokkal inkább amiatt, hogy ad egy életérzést. A franciaországi Provence és a dél-európai mentalitás, az utazás jut róla eszébe mindenkinek. Hiszen a nyár hírnöke és nagyon sokáig virágzik, nagy tömegben nagyon látványos. Nyáron általában jó dolgok történnek, élményekkel gazdagodnak az emberek, pihennek, kikapcsolódnak, ez a gondolatiság is társul a levendulához. Egyébként a lila szín az elegancia, ugyanakkor a frigiditás, vagyis érzelmi hűvösség színe is, de egyénileg változó lehet, kinek miért tetszik – állapította meg a pszichológus.

Illat mindenhol

Az aromaterápia kedvező élettani hatások kiváltására szolgál. A levendulát sokoldalúsága miatt és azért, mert könnyen hozzáférhető, széles körben alkalmazzák. Ha már gyermekkorban hozzászokott valaki, hogy például levendulapárnán alszik vagy levendulaolajat cseppentenek a fürdővízébe, akkor felnőtt korában is fogja használni. Rögzül, ha nem is tudatosan, de emlékképekben a testünkben az érzés, hogy ettől elmúlik a fájdalom. Nagyon divatos és elterjedt lett mostanában a növény termesztése, tartása is, úgyhogy szinte minden háztartásban van belőle, ami nem is baj.

Az illóolaj-esszenciák az agy limbikus részében hatnak, bizonyos szeletét aktiválják. A levendula „jolly joker” az illóolajok között, hiszen annyi mindenre jó, legjobb, ha mindenkinél kéznél van, véli Lázár Anita aroma-tanácsadó.

A levendula virágjából gőzdesztillációval, lepárlással készül az illóolaj. A közeli országok közül Bulgária az, ahol nagy tisztaságú, jó minőségű olajat állítanak elő levendulából nagy mennyiségben, de Magyarországon is elkezdtek már ezzel foglalkozni.

Az emberek egyre jobban keresik a természetes megoldásokat. Az esszenciákkal való gyógyításnak sok ezer éves kultúrája van. A hígítatlan levendula illóolajat kenhetjük rovarcsípésre, égésekre, vágásokra, pattanásokra, de megfázáskor is használhatjuk. A legismertebb azonban a relaxációs hatása, ezért elalvás előtt sokan párologtatnak vele a lakásban. A test masszírozására is kiválóan alkalmas, bár akkor más gyógyhatású növények olajával együtt érdemes hígítani, ezek lehetnek a kókusz-, jojoba- vagy szőlőmagolaj. Fertőtlenítő hatásának köszönhetően bizonyos gombás fertőzések kezelésének is része lehet. Kisgyermekeknél fogzásra, hasfájásra vagy citrommal együtt alkalmazva lázcsillapításra is használható a levendula olaja. Nagyon erős az antihisztamin-hatása, ezért allergia esetén a levendula-citrom-borsmenta kombinációt szokták javasolni – tette hozzá a szakember.

 

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában