Bambi kiszabadult

2020.05.19. 19:30

Videó: Őzbakot szabadítottak a kazincbarcikai tűzoltók

Egy kisebb méretű őzbak az egyik iskola kerítése közé szorult hétfőn Kazincbarcikán, a tűzoltók kézi erővel szabadították ki a megrémült állatot, majd szabadon engedték a településtől távolabb.

Horváth Imre

Az utóbbi hetekben, – talán annak is köszönhetően, hogy a járványhelyzetben többen maradnak otthon, és kevesebb az emberi mozgás – elszaporodtak még inkább a vadállatok a lakott területeken és azok közelében is. Ezzel együtt sajnos az is gyakrabban fordul elő, hogy bajba kerülnek. Kedden például az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán vaddisznót gázolt egy autós, az állat elpusztult, az autóban komoly kár keletkezett és nagy volt a fennakadás.

Ennél jóval kisebb és szerencsésebb kimenetelű balesetben kellett segédkezniük a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság munkatársainak. Az éppen szintén használaton kívüli egyik iskola kerítésének rácsai közé ugyanis egy őzbak szorult, amely már nem tudott kivergődni önerőből onnan. A város tűzoltói kézi erővel szabadították ki a megrémült állatot, majd szabadon engedték a város közeli erdős területen. Az esetet a tűzoltók fotón is megörökítették, és videó is készült a szabadon engedés pillanatairól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában