hajózás

2020.04.06. 18:00

Otthon pihen a hajóskapitány

Ha véget ér a vész, Kiss László első dolga lesz lemenni szeretett Tiszájához.

Szaniszló Bálint

Forrás: ÉM

Kiss László neve szorosan egybefonódott a tiszai személyhajózással. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 1993. június 11-én tiszacsegei székhellyel elindult a Közép-Tiszai – elsősorban a turizmus céljait szolgáló – Kisköre és Tokaj közötti személyhajózás. A tisztelői, barátai által Laci bácsinak nevezett egykori vasutas ezért is kapta meg a „tiszteletbeli hajóskapitány” címet.

A hajózás megszállottja

Laci bácsi megszállottan, áldozatkészen dolgozott a tiszai személyhajózásért és a Tisza, illetve a Tisza-tó természeti és kulturális értékeinek népszerűsítéséért.

A 88 éves Kiss László életpályájához hozzátartozik az is, hogy annak idején az érettségit követően a diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél helyezkedett el segédmunkásként. Egy évre rá, 1952-ben átigazolt a Magyar Államvasutakhoz, mivel gyerekkora óta nagyon szeretett utazni, s aktív korában még – mint MÁV-os – ingyen igénybe vehette Európa bármely vasút- és hajótársaságának járatait. 1957-re elvégezte a tisztképzőt, 1974- től az 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Magyar Államvasutak Miskolci Igazgatóságán dolgozott a szervezési és ellenőrzési csoport vezetőjeként. Miskolci lakását máig is fenntartva 1991-ben költözött azóta már elhunyt közlekedésmérnök feleségével Tiszacsegére, ahol megszervezte az idegenforgalmat és a már említett tiszai hajózást.

Nagyon szép évek voltak ezek a tiszai személyhajózás történetében, amelyek emlékeit a „tiszteletbeli hajóskapitány” által szervezett és lebonyolított hajókirándulások résztvevői őrzik emlékezetükben, fényképalbumaikban, videófelvételeikben. Laci bácsi munkáját több kitüntetéssel is elismerték. Laci bácsit így lehet röviden jellemezni: „optimista, mozgékony, derűs és intelligens. Tele van jóakarattal és jóhiszeműséggel. Bizalmat kelt mindenkiben. Nem bír egy helyben ülni, mennie, utaznia kell. Mindig van valami nemes célja, törekvése, melynek érdekében sokszor erején felül is tevékenykedik. Élete során lényegében körbeutazta a világot. Útjairól több fórumon számolt már be. Saját honlapja is van, www.kisshajos.hu címen.”

Az emlékek őre

A kijárási korlátozást szigorúan betartja, miskolci lakásában kíséri figyelemmel a világban zajló szomorú eseményeket. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, mivel nagyon sok kényszerszabadideje van, weblapja frissítésével, bővítésével tölti az időt Laci bácsi.

„Számomra most az is szomorító, hogy nem mehetek Tiszacsegére, a Tisza partjára. Nagyon hiányzik a kis édenkertem, a csendes, csodaszép Tisza-part” – foglalta össze, mi hiányzik most neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában