Tömény küzdelem Dániában

Európa majdnem minden országában kerékpártúráztam már (45-ből 37-ben), Dánia valahogy eddig kimaradt, így adódott, hogy ez legyen a kiindulási pontom – meséli legutóbbi túrája kapcsán Polonkai László miskolci kerékpáros fan. – Kirepültem Koppenhágába, végiglankáztam Dániát és síkon elértem a kerékpárosok fővárosát, Amszterdamot, ahol a csatornák körgyűrűi jól megférnek a bringás közlekedés fejlett infrastruktúrájával. Délnek tartva következett Brüsszel, melynek logikátlan utcaszerkezete vetekszik Párizs kuszaságával, és ahol eddigi túráim legnagyobb viharát éltem át. Luxemburgban nagy élmény volt megnézni az ország kerékpáros körversenyének két szakaszát. Két momentumot emelnék ki, egyrészt sikerült egy közös fotó a korábbi kedvencemmel, Andy Schleck­kel, és a „hóbortomnak” is eleget tettem 34 kulacs beszerzésével, amiknek hazahozatala nem kis logisztikai feladatnak bizonyult.

Munkás napok

– Aztán három kemény munkás nap következett Németország domborzatát átszelve – folytatja történetét a bringás. Kelheimnél rácsatlakoztam a Duna vonalára, és – rövidebb hűtlenkedésekkel – egészen Esztergomig végigkísérte az utamat, ahol – legnagyobb bosszúságomra – egy órával lekéstem a Tour de Hongrie körverseny befutóját. A túrám során minden este Couchsurfing- vagy Warmshowers-partnerek fogadtak be, sok kellemes társalgással töltöttem fel energiakészletemet a kimerülésig tartó tekeréseim után. Aludtam hatalmas családi házban angol vendéglátókkal, negyedik emeleti puritán lakásban, kemping apartmanjában és olyan nagy bécsi belvárosi lakásban, ahol alig találtam vissza a szobámba. Mint korábbi kalandozásaim során is, általában 2-3 órakor ébredtem, és este hét-kilenc óra körül érkeztem meg, de volt éjfél utáni landolásom is. Őszintén bevallom, hogy kissé túlfeszítettem a napi etapok távját, a tervezésem során olykor figyelmen kívül hagytam a domborzati viszonyokat, az időjárási tényezőket és azt, hogy már az ízületeim tiltakoznak a napi 16-18 órás nyeregben töltött erőkifejtésemtől.

Pihenő nélkül

– Három nap is 300 kilométer feletti etap volt, de a „pihenőnapomon” is tekertem 127 kilométert – emlékezett. – 12 nap alatt 3058 kilométert bringáztam, és több mint 12000 méter szintemelkedést kellett legyűrnöm. Dániában és Hollandiában szinte folyamatosan kerékpárúton közlekedhettem, ez biztonságérzetet adott ugyan, de a nagyvárosokban és azok környékén ez hátrányt is jelentett, mert sok kerülőt és szaggatott menetet eredményezett. Ausztriában szinte végig a Donau-Radwegen tekertem immár sokadszor, de mint mindig, most is elbűvölt, és nagyon élveztem a környezetet, a rengeteg bicajost. Az időjárás lehetett volna kegyesebb hozzám, hiszen többször is bőrig áztam, és a szél nagyrészt gátolt a haladásban. Dániában a Nagy-Belt hídon vonattal, a Rajnán és a Weser folyón komppal jutottam át, melyek közel 20 eurómba kerültek, miközben az egész utamon összesen 6.92, azaz majdnem hét eurót költöttem egyéb kiadásokra (kétszer vettem élelmet). Persze a repülőjegyet sem adták ingyen, a kerékpár „reptetése” háromszor annyiba került, mint a saját jegyem, de így sem tudtunk volna elmenni a feleségemmel ennyi pénzből egy hétvégi wellnessre. Gondolom, sokan „fura szerzetnek” tartanak, de egyik mottóm szerint: „Ahhoz, hogy igazán értékelni tudd a nyugalmat, kényelmet és jólétet, időként át kell élni ezek hiányát” – összegzi mondandóját Polonkai László.