hosszú hétvége

2019.11.04. 15:00

Akár halloweenparti is belefért a hétvégébe

A temetőjárás mellett akadt idő a pihenésre is.

Bájer Máté

A budapesti Noémi és Viktor a Diósgyőri várban jártak vasárnap

Fotó: Kozma István

Az államalapítás ünnepe óta, vagyis körülbelül két hónapja a mostani volt az első hosszú hétvége. A november 1–3. közötti időszak az év utolsó, klasszikus értelemben vett hosszú hétvégéje, ami péntektől vasárnapig kínált plusz pihenési lehetőséget, nyújtott apró oázist a munka sivatagjában.

Ki-ki a maga lehetőségeihez mérten használta ki ezt az időt. Persze legtöbben a temetőket járták, elhunyt rokonaikról emlékeztek meg egy mécsessel, virággal vagy koszorúval. Mások már csütörtökön, október utolsó napján elkezdték a hétvégét: a halloweeni bulik Miskolcon is egyre népszerűbbek, rengeteg fiatal járta a várost elmaszkírozva, sietett az esti buliba mű vértől csöpögő sebhelyekkel, színes sminkekben.

– Csütörtökön egy barátunkhoz voltunk hivatalosak halloweenozni – meséli Varga Zita, aki először volt ilyen jellegű partin. – Boszorkánynak öltöztem, a férjemnek pedig egy halálfejes sminket készítettem. Nagyon jól éreztük magunkat, bár kicsit gyors váltásnak tűnt másnap temetőbe menni. Szombattól pedig a passzív pihenésé volt a terep.

Békési-Szabó Adrienn a gyermekeivel töltötte a szünetet.

– Kihasználtam, hogy a két idősebb gyerekemnek a múlt héten volt iskolai szünete, így az egész hetet kivettem én is. Sokat filmeztünk, és a hétvégére is közösen készültünk: elmentünk bevásárolni, sütit sütöttünk, amiből mindenki kivette a részét. Péntektől a párom is csatlakozott a kis csapathoz, így a temetőbe már együtt ment az egész család.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában