Videóklip

2022.10.25. 16:00

Nagyot megy Deniz korlenyomata a videómegosztón

Mint a közösségi oldalán írja a kazincbarcikai rapper, nagyon pozitívak és értelmesek a kommentek, ezt külön sikernek éli meg.

ÉM

Fotó: Sándor Judit

Október 9-én jelent meg Deniz, a kazincbarcikai származású kétszeres Fonogram-díjas magyar rapper, énekes és dalszövegíró új klipje a Reset című dalhoz. Ahogy ő maga is jelezte a közösségi oldalán a megjelenéskor: aktuális korlenyomat 3 és fél percben. Szerda reggel már százezer megtekintés fölött volt a klip, melynek kapcsán azt írta a rapper: „Egy ilyen egyszerhallgatós dalnál ez azért nagy szó mert közel 100 ezer embert jelent”.

„Főleg úgy, hogy ebből 99.990 együtt is gondolkodik a témával kapcsolatban, így hát a “missziót” sikeresnek tekintem. Kíváncsi voltam megjelenéskor, hogy az ismert előadók közül ki fogja annyira fontosnak tartani ezt az ügyet, hogy meg is osztja a saját közönségével, hogy született itthon egy ilyen dal anélkül, hogy én bárkire tukmálnám. 3 előadóról tudok: Wolfie (Punnany), Sub Bass Monster, FankaDeli” – tette hozzá a közösségi oldalán megjelent posztban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!