Ildi Rider zenekar

2020.09.30. 12:00

Chris Isaak az amfiteátrumban

Az Avason forgatták az Ildi Rider zenekar új klipjét, két nap után félezren látták.

Hajdu Mariann

Forrás: Olvasónk küldte

Két nap alatt több mint ötszázan látták a miskolci Ildi Rider zenekar új videóklipjét, az együttes Chris Isaak – Wicked game című számát dolgozta fel.

– Több éve jár a fejünkben Szabó Péter énekessel, hogy valamilyen formában meg kellene csinálni ezt a számot – meséli Ladocsi Gábor gitáros, a zenekar vezetője, aki egyben az énekes, Árvai Ildikó férje is. Június elején egy baráti összejövetelen került újra szóba a dolog, s bár nagy dilemma volt, mert Péter rockosan szerette volna feldolgozni, ők Ildivel pedig az eredeti Chris Isaak-verzióra szavaztak, ám valakiben felmerült, miért ne lehetne ötvözni a kettőt. Arra jutottak, miért ne.

Álomszerű videóklip

– Egyik kedvencünk ez a dal. Egyrészt szerettük volna a magunk felfogásában bemutatni, másrészt abban bízunk, hogy így a következő generációt is megismertethetjük vele – fogalmaz. Először a hanganyag készült el Eperjesi Áron hangtechnikus segítségével. Készültek fotók, videók is, ezzel keresték meg Veréb Csaba zenészt, az MTV vágóját, akivel már többször dolgoztak együtt, hogy segítsen a klipet összerakni.

– Úgy éreztem, hogy a zenei anyag sokkal jobb annál, minthogy egy koncepciótlan klipet tegyünk mellé, többet érdemelne – mondja Veréb Csaba. Ő maga írta meg a forgatókönyvet. Egy nap alatt forgatták le a képi anyagot Miskolcon, a kész klip kissé álomszerű lett. – A fiú és a lány, egymás felé mennek, de sosem érik el egymást, mindezt sok jelképpel, föllágyított, elkent színekkel, fekete-fehér motívumokkal igyekeztem elérni.

Maga a felvétel az Avason, az amfiteátrumnál készült.

– Valamikor júniusban volt ott koncertünk, megfogott minket a helyszín – tudjuk meg Ladocsi Gábortól. Az elkészült klipet videómegosztó portálokon mutatják be, az első napok visszajelzései nagyon jók. Ladocsi Gábor még megjegyzi, a klipforgatás az Ildi Rider zenekar tevékenységének úgymond mellékága, a karantén időszakában kezdték el, de annyira megtetszett nekik, hogy próbálnak efelé is kacsingatni. Fő profiljuk azonban továbbra is az élő zene, a koncertezés marad.

(A borítóképen: Árvai Ildikó és Ladocsi Gábor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!