Celebfigyelő

2020.05.05. 16:00

„Nem igazán vágyom már a színpadra”

Mi történt Szamócával? A kilencvenes évek miskolci sztár duójának, a V-Technek egykori tagja régóta nem hallatott magáról.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Forrás: Trend FM

A V-tech tagjai, miután 2005-ben feloszlott a zenekar, külön utakon próbáltak szerencsét. Bukovszky József, alias Szamóca rockzenekart alapított Re-Tech néven, de nem sokkal később annak is vége lett. Mint mondta egy interjúban, az akkori piac nem igazán tudott mit kezdeni velük. A fesztiválokra vagy túl vad volt a zenéjük, vagy túl populáris, a nagyobb rádiók szerkesztői pedig nem tudták hova tenni, hogy rockot énekel a Szamóca. Elkészült egy lemez, amire nagyon büszke, de a folytatás elmaradt. Azután nem hallottunk róla, eltűnt a rivaldafényből.

– A lemezt azóta is szeretem hallgatni, a mai napig kapok pozitív kritikákat róla, büszke vagyok rá, de el kellett engednem a történetet. Az elmúlt tizenvalahány évben néhányszor felmerült, hogy megírom a lemez folytatását, de nem igazán vágyom már a színpadra, hiszen arról szólt a gyerek-, illetve fiatalkorom. Egyszer azt mondtam, hogy elég volt, és eddig még nem gondoltam meg magam – mesélte egy online zenei magazinnak a miskolci származású zenész.

Szamóca egyébként nem szakadt el teljesen a zene világától, csak most a háttérben dolgozik. A mai napig szokott dalokat írni „megrendelésre” másoknak, illetve rádiózik. Ahogy a V-Tech előtt és közben, utána is a rádiózás volt számára a legfontosabb, ami már 23 éve az élete része – jelenleg is zenei szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozik egy budapesti rádiónál. Emellett 9 zenei csatorna kurátora nemzetközi cégeknél. De narrációval is foglalkozik, dokumentumfilmet, reklámszövegeket mond fel, és készít hangos arculatokat is. A Re-Tech feloszlása után Angliába költözött a családjával, ott is rádiózott távmunkában, de mellette kétkezi munkával kereste a kenyerét gyárakban, raktárakban. Aztán egy projekt miatt hazarepült és itthon is ragadt, de fordított a helyzeten, és azóta is itthonról dolgozik a vállalkozása egy londoni cégnek. Úgyhogy azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer visszatérjenek a szigetre.

Fotó: Trend FM

Túlzás lenne azt mondani hogy „civil” foglalkozása lett, hiszen minden nap adásban van. Így őket a jelenlegi pandémiás helyzet kevésbé viselte meg, hiszen évek óta bárhonnan tud dolgozni, úgyhogy a munkájában nincs változás.

– De minden más persze, hiszen itthon tanulnak a gyermekeim, és a feleségem cége is elrendelte a távoli munkavégzést. Ami ránk is kihat teherként, az a bizonytalanság. Mi lesz? Melyik házba jött az előbb mentő? Meddig tart? Milyen lesz majd a világ? Mikor mehetünk már túrázni a hegyekbe? Hol nincs tömeg a boltban? Hol a maszkod? Azt viszont igyekszünk pozitívan megélni a bezártságban, hogy sokat együtt lehetünk, van időnk még jobban figyelni egymásra. Amikor pedig meló, tanulás van, akkor szétszéledünk a lakásban, hogy mindenkinek jusson tér. Ezt tesszük akkor is, ha már egymás agyára mentünk. Most nehéz a jövőbe nézni, tervek álmok dögivel vannak a polcon, de az első, hogy egészség legyen, aztán majd alkalmazkodunk a helyzethez. Minden terület, így a szórakoztatóipar, és a zenészek is egyre nagyobb bajban vannak most, ahogy elúszik lassan a nyári szezon is, és a kieső bulikat semmi nem fogja pótolni sajnos azoknak, akik ebből élnek. Annyit üzennék innen a hazai zenészeknek, hogy tartsanak ki, és ha tehetik alkossanak, a dalaikra soha nem volt még ennyire szüksége a közönségnek! – számolt be a jelenlegi helyzetről Szamóca.

A család egyébként még a szigorú korlátozások előtt Miskolcon járt, meglátogatták Szamóca édesanyját, természetesen betartva az előírásokat: maszkban, kesztyűben. Bár ezek a látogatások most sajnos rövidebbek, de legalább láthatták egymást. Vittek neki is maszkokat, kesztyűket és fertőtlenítőt, a gyerekek pedig a kocsiból integettek a nagyinak. Tettek egy kis túrát Bánkút felé és egy rövid séta is belefért Tapolcán, mesélte érdeklődésünkre.

(A borítóképen: Bukovszky József, alias Szamóca napjainkban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!