Miskolc

2019.07.24. 18:05

Cipőre emlékezve

A Republic énekeséért szól a zene szombaton a Gárdonyiban.

Cipő emlékét idézik meg a koncerten

A Cipő-emlékkoncertet másodszor rendezik meg a Gárdonyi parkban. A tavalyi emlékezőkoncert sikerén felbuzdulva idén már két egykori Republic-tag – Tóth Zoltán és Szabó András – is fellép a szombaton este 7 órakor kezdődő koncerten. A koncert idején Cipő relikviáit is meg lehet tekinteni a művelődési házban.

Emlékzenekar alakult

A 2014 óta működő miskolci JAMRepublic zenekarnak dr. Poncsák Csaba dobos és Berecz Attila énekes voltak az alapítói. Sok nívós rendezvényen lépett már föl a csapat. A banda Bódi László Cipő halála után alakult meg.

„Poncsák Csabával ketten hoztuk össze a formációt – mondta Berecz Attila. – Kerestem a társakat egy ilyen zenekarhoz, amikor Horváth Balázs, a Bíborszél gitárosa ajánlotta az ő háziorvosát, akinek szintén hasonló elképzelései voltak. Előtte mi Csabával nem is ismertük egymást. Eleinte négyen voltunk, én akkor énekeltem és gitároztam is, több tagcserénk is volt, de Faitli József 2015-ös csatlakozásával már kerek lett a történet és a zenekari tagság, illetve a volt Republic-dalszerző, -gitáros, Tóth Zoltán csatlakozott még hozzánk 2018-ban.”

„Nekünk ez a csapat a szívügyünk, szerelemből csináljuk, nem a pénzkereset miatt, célul tűztük ki, hogy Cipő és a dalok iránti tiszteletből mi Republic-műsort játszunk, mert szeretjük – fogalmazott az énekes. – Mivel nekünk a Bódi László Cipő és Tóth Zoltán által megtestesített 1990–2013-ig tartó korszak a meghatározó, ezért legfőképpen a ‚90-es évek albumait elevenítjük fel. Egy idő után próbáltunk is kapcsolatba lépni Zolival. Szerettük volna, ha megnézi a műsorunkat és véleményezi, esetleg tanácsokat is ad. Boldogkőváraljára jött egy felkérés, és mivel Zoli odavalósi, a polgármester őt is meghívta fellépni. Így merült fel először, hogy közösen játszunk ott. Zoli nehezen adta be a derekát, de a közös próbák meggyőzték. Egy rövid történet Zolival kapcsolatban: az első közös koncertünkön pár szám után egyszer csak megszólalt a színpadon, hogy: mint a régi szép időkben, ez pont olyan volt…”

Az emlékek őre

„Nagyon őszintén és szeretetteljesen gondozzák a Republic és Cipő emlékét, pontosan ezért vagyok nagy örömmel velük és közöttük – fogalmazott Tóth Zoltán. – Szimpatikus az a tiszteletteljes hozzáállásuk, amellyel a múlt felé fordulnak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!