2023.08.06. 16:20
Halálos baleset történt a Veszprém-ralin
Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát - közölték a szervezők a verseny honlapján vasárnap.
Fotó: Kovács Erika /Napló
A tájékoztatás szerint az első, kislődi gyorsasági szakaszon az 50-es rajtszámú Nemes Csaba - Nemes Richárd kettős autója fának csapódott.
A versenybalesetben a pilóta, Nemes Csaba a helyszínen életét vesztette.
Márta Attila katasztrófavédelmi szóvivő a veol.hu-nak azt mondta, a veszprémi hivatásos tűzoltók hidraulikus feszítővágóval szabadították ki a roncsból a két férfit, a sofőrt és a mellette ülőt. Utóbbit könnyebb sérüléssel szállították kórházba. A mentésben részt vett a Herendi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kutató-Mentő Szolgálata is.
A tragikus eseményt követően a versenyt a rendezők megállították, az elhunyt pilóta tiszteletére 13 órától a Veszprém Arénánál megemlékezést tartanak.
A közleményben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége, a verseny rendezősége, a versenyzők, a csapattagok és a ralis társadalom minden tagja nevében együttérzésüket fejezték ki a 47 évesen elhunyt versenyző családjának.
Krimi
- Kettős tragédia: holtan találta szüleit egy kislány Szabolcsban (videó)
- Ezt hogy csinálta? Több mint 27 milliós kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban
- Így bukhatsz le, ha átmész a piroson: semmit nem jelent, hogy nincs ott rendőr (videó)
- Meghalt egy 4 éves kislány a cirkuszban
- Súlyos iszlamista fenyegetés érkezett több iskolába: magyar diákok is érintettek