haon-sportoldal

2011.09.12. 19:13

Az összekovácsolódás időszakában a Debreceni SC

Nagy Róbert szerint sokat erősödött a megye II. színvonala az elmúlt évekhez képest.

Nagy Róbert szerint sokat erősödött a megye II. színvonala az elmúlt évekhez képest.

– A csapatunk végre kezd ráérezni arra, amit látni szeretnék tőlük, kicsit akadozik még a játék, és a helyzetkihasználásunk is lehetne jobb, de ezt annak a számlájára írom, hogy teljesen új gárda vagyunk, és össze kell még szoknunk. Múlt hét végi ellenfelünkben – Ebesi SBKE – nagyon szimpatikus csapatot ismertünk meg, azt gondolom, egyre jobb teljesítményt nyújtanak az ebesiek, akiknek tabellán elfoglalt helyük nem tükrözi igazi tudásukat. A mi eddigi produkciónk ahhoz képest, hogy teljesen új gárda vagyunk, nem olyan rossz, amihez hozzájárul támogatóink nagyvonalú segítségnyújtása. Ez az idény még az összekovácsolódásról szól, reálisan majd tavasszal mutathatjuk meg igazi arcunkat – nyilatkozta Nagy Róbert, a megye II. Északi csoportjában szereplő Debreceni SC edzője a múlt hét végén, Ebes ellen aratott 2–0-s győzelmüket követően.

SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!