Hajdú-Bihar

2011.11.04. 20:18

Zsuzsi vasút: A pálya felújítása már tart

Debrecen - Várhatóan egy évet csúszik az idei városnapra tervezett átadás.

Debrecen - Várhatóan egy évet csúszik az idei városnapra tervezett átadás.

Tavaly szeptemberben jelentette be a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. a DKV Zrt.-vel közösen, hogy uniós forrásból összesen 444 millió forintért fejlesztik az akkor 128 éves kisvasút pályáját és új állomásokat alakítanak ki. Az átadás tervezett időpontja, ez év április 11-edike már régen lejárt, hol tartanak most a munkálatok? Erre kértünk választ a kft. vezetőjétől, Pintér Gyulától.

Három fázisban

A két éves időtartam alatt megvalósítandó 400 millió forintos uniós pályázat közbeszerzési eljárása - mint azt a kft. ügyvezetője közölte - az első fordulóban érvénytelen volt, a második már érvényes, de anyagi problémák miatt a győztes visszalépett, harmadjára pedig a budapesti A-HÍD Zrt. nyert. A többszöri kiírás miatt azonban egy évet csúszott a kivitelezés, ami a három részre tagolható beruházás pályafelújítási munkálataival kezdődött idén szeptemberben. Azóta már elkészült a Falóger és a Veres Péter utca közötti rész zúzott kőágyba helyezése, a következő hetekben a városhatárig terjedő szakaszon dolgoznak majd. Egyúttal a Budai Nagy Antal utca sarkán, ahol eddig is meg kellett állnia a vonatnak, Hétvezér elnevezéssel egy megállót alakítanak ki. Innen könnyen elérhető lesz a vámospércsi vasútvonal, melynek menetrendjéhez igazítják a Zsuzsiét.

Új állomások épülnek

A városhatártól a pálya teljes felépítményét kicserélik, vasbetonaljat, zúzott kőágyazatot és az eddiginél nagyobb teherbírású síneket kap. Emiatt a vonat gyorsabban közlekedhet, másrészt a Csereerdőtől a Panoráma út mentén a Vekeri tóig tervezett kisvasút miatti növekvő forgalomterhelésre is számítanak. Az előző szakaszokon a sok kapubejáró miatt marad a 15 kilométeres sebesség, ami nem indokolja a síncserét. A már érintett 47-es szelvénytől a Erdészlak állomásig felújítják a pályát, de a síneket nem cserélik, akárcsak a Hármashegyaljáig tartó részen, ahol még a pályát is csak nagyon indokolt esetben újítják fel. Az Erdészlak állomást, ahol eddig találkoztak a vonatok, teljesen átépítik, emiatt egy másik helyen, a Sámsoni útnál ideiglenes találkozási pontot alakítanak ki. A hármashegyaljai végállomás előtt egy kilométerrel Hármashegyi tó elnevezésű megállót építenek, hogy közelebbről meg lehessen közelíteni a tavat, a kilátót és a tanösvényt, valamint a Koppány kalandparkot is.

„Csillagjárat” a végállomáshoz

A beruházás harmadik fázisa a végállomás épülete, amelyben a forgalmi iroda mellett a Természet háza és egy csillagvizsgáló kap helyet, melyhez menetrendszerinti járatokat is indítanak majd. A kivitelezéssel a közbeszerzési eljárásánál tartanak, de jövő áprilisra tervezett a befejezés.

HBN-ÉP

Csak a pálya szabad

A Zsuzsi vonatot egy másik tervezett fejlesztés is érinti, de az a Faraktár Projekt Kft. magánberuházása, amit egy vállalkozás pereskedése hátráltat. Mint arról Pintér Gyula beszámolt, a debreceni végállomás tervezett helyszínétől, a kisfűtőháztól, a Szenczi Molnár utcáig terjedő sínpálya felújítása elől elhárult az akadály, mert a felperes visszalépett. Nem így a műemlék jellegű épület (melyben a vállalkozás is működik) végállomássá átépítése ellen indított pertől, így az a fejlesztés egyelőre csak a tervekben szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!