Hajdú-Bihar

2011.10.12. 21:21

Beruházás beruházást ér Balmazújvárosban

Balmazújváros - Ahol nem csak megszokásból leng a csillagos zászló a városháza homlokzatán.

Balmazújváros - Ahol nem csak megszokásból leng a csillagos zászló a városháza homlokzatán.

A Hortobágy melléki település nevéről a legtöbb embernek a népi író-politikus Veres Péter, a tragikus sorsú színészzseni, Sós Imre és a pusztai emberek jutnak az eszébe valamiféle parasztromantikával nyakon öntve. Mindez addig tart, amíg az idegen egy kicsit körbe nem néz a városközpontban.

Messzire vivő kerékpárutak

A Keleti-főcsatorna hídjától egészen Nagyhegyesig, és onnan Hajdúszoboszlóra biciklizhetnek majd el az újvárosiak a jelenleg és majdan megépülő kerékpárutakon. Mint arról Tiba István polgármester beszámolt, a városközponttól a Sellő horgásztóig tart az a szakasz, melynek építése javában folyik, és a tervek szerint novemberben adják át. Erre a 2,6 méter széles kétirányú forgalmat biztosító út 260 millió forintba kerül, és a Magyar Közút Zrt.-vel közös konzorciumban valósítják meg 5 százalékos önrésszel. Az újabb szakasz a Bocskai utcától tartana Nagyhegyesig, és a két önkormányzat közösen pályázik a 460 milliós, 100 százalékban támogatott beruházásra. Az újvárosiak még egy kerékpárútra pályáznak, amellyel a Veres Péter Emlékházat kötnék össze a Semsey Andor Múzeummal.

Intézményi felújítások

A Semsey-kastély előtt folyó munkálatoktól kőhajításnyira szintén lázas munka bizonyítja finisébe érkezett a strandfürdő 1,1 milliárd költségvetésű beruházása. Ennek egyik eleme, a szaunapark országosan is egyedülálló szolgáltatást fog nyújtani. Néhány utcával arrább a bölcsődét, illetve az általános iskolát korszerűsítik. Utóbbin már elvégezték 21 millióért a nyílászárók cseréjét, amit kihasználva az önkormányzat 17 millió forintból az épület szigetelését is elvégezteti. Már elkészült 360 millió forintnyi saját forrásból az egészségügyi alapellátó épület, melyben a földszinten kapott helyet a 400 négyzetméteres posta. Ez a beruházás kapcsolódik az eddigi szakorvosi rendelők épületének a felújításához, melyre az önkormányzat 95 százalékos támogatást nyert az 560 millió forintos költségekhez. Ebből több mint 300 milliót az új gépek, berendezések beszerzésére költenek, ami után az egyik legfejlettebb szakorvosi ellátással fog rendelkezni a város.

Még közel sincs vége

Bár már eddig is röpködtek a százmilliók, de Tiba István újabb beruházásokat sorol, melyekre a város pályázott, illetve pályázni fog. A már támogatottakról csak keveset árul el, hiszen rövidesen tájékoztatják róluk a nagyközönséget. Ilyen az idősek otthonának a bővítése, illetve egy ifjúsági szórakoztató központ építése, valamint a második vonalban vitézkedő futball klub öltözőinek a felújítása. A távolabbi tervekben pedig zöldség-gyümölcs feldolgozók újratelepítése, a háztáji gazdaságok termelésbeindításának a támogatása szerepel, mert a polgármester nemhogy megtagadná a hagyományos mezővárosi minősítést, hanem még erősíteni is szeretné azt.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!