Hajdú-Bihar

2011.09.20. 20:50

MODEM: Országos sikertörténet a művészeti központ

Debrecen - Öt esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit a MODEM.

Debrecen - Öt esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit a MODEM.

Az intézmény ebből az alkalomból – szeptember 24–25-én – ünnepi programokkal várja a közönséget, meghosszabbított nyitva tartással, két aktív kiállítása mellett alkalmi fényinstallációval, rendhagyó tárlatvezetésekkel, zenei és gyermekprogramokkal.

Odafigyelnek

– Az elmúlt években többször sikertörténetként említettük ezt a létesítményt, hiszen rövid idő alatt sikerült országos kulturális tényezővé válnia. Ami a MODEM-ben történik, arra odafigyelnek az emberek országszerte, s ez a látogatottságon is lemérhető – hallhattuk Somogyi Béla alpolgármester szavait a keddi programismertető sajtótájékoztatón.

– A hétvége hívószava a neon – mutatott rá Kukla Krisztián igazgató.

– Épp most zajlik a III. Intermodem nemzetközi intermédiás alkotói műhely, szlovák, lengyel és hazai résztvevőkkel, mely szintén bekapcsolódik a születésnapi programok sorába: kétnapos fényinstallációt rendezünk be a jelenleg üres földszinti kiállítóteremben. Továbbá, régi debreceni neonműveket is összegyűjtöttünk erre az alkalomra – engedett bepillantást a részletekbe.

Számítanak a helyiekre

A felnőtteknek minden programra, mindkét napra szóló belépő kedvezményesen 900 forintba kerül, de a debreceniek további 200 forint engedményt kapnak, mivel – az igazgató elmondása szerint – a művészeti központ visszatérő látogatókként számít a helyi közönségre.

HBN


Debrecen, 2011. szeptember 20., kedd (MTI) – Meghosszabbított nyitva tartással és különleges performanszokkal ünnepli szombaton és vasárnap fennállásának ötödik évfordulóját a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem).

Debrecen – Szeretnénk, ha az utóbbi öt év programjai, legalábbis fejben, felidéződnek ezen a hétvégén – hallhattuk Kukla Krisztiánt, a MODEM igazgatóját a művészeti központ jubileumi eseményeiről. Nagyon fontos, hogy széles, többgenerációs közönségünk legyen, ehhez illeszkednek – mint mindenkor, így most is – a gyermekprogramok. A hétvége hívószava egyébként: a neon.

Debrecen – A MODEM meghosszabbított nyitva tartással, a két aktív kiállítás mellett az Intermodem neoninstallációjával, rendhagyó tárlatvezetésekkel, zenei és gyermekprogramokkal várja az érdeklődőket az ünnepi hétvégén, szeptember 24-25-én.

Debrecen – Nyitott intézmény a MODEM, ahol mindig történik valami, ezt szeretnénk érzékeltetni a várossal, csakúgy a mindennapokban, mint az ötéves születésnapi sorozattal – jelezte Kukla Krisztián igazgató a művészeti központ e hétvégén megrendezendő programjait ismertető, keddi sajtótájékoztatón.

Debrecen – Alighanem a művészetbarátok többsége egyetérthet abban, hogy az utóbbi korok képzőművészete (és a társművészetek) bemutatási lehetőségeinek szempontjából mérföldkő volt a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ megnyitása 2006 szeptemberének végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!