Hajdú-Bihar

2011.09.21. 13:10

Ebes: Minél több embert mozgatnának meg

A fiatal, fáradhatatlan ebesi csapat célja, hogy minél több embert mozgasson meg.

A fiatal, fáradhatatlan ebesi csapat célja, hogy minél több embert mozgasson meg.

Az Ebesi Sportbarátok Közhasznú Egyesület kiváló példa arra, hogy elszántsággal, kitartással és használható ötletekkel mit érhet el egy lelkes baráti társaság. Az ebesi formáció még csak kétéves múltra tekint vissza, azonban a benne dolgozók elhivatottságának köszönhetően már eddig is olyan eredményekkel büszkélkedhet a hajdúsági klub, melyek mások számára is inspirálóak lehetnek.

- Két évvel ezelőtt, tehát 2009-ben, civil kezdeményezésre alakult az egyesületünk, azért, hogy a külön működő, kvázi mini sportegyesületeket összefogja. Kezdetben nagyon nehéz volt, önerőből, illetve különböző pályázatokból próbáltunk fennmaradni. Jelenleg kilenc szakosztályunk van, foglalkozunk labdarúgással, sakkal, karatéval, fitnesszel, ökölvívással, kézilabdával, kosárlabdával, valamint baseballal. Persze ezek közül van olyan szakág, mint például a kézi és a kosár, amivel nem tudunk olyan komolyan foglalkozni pályahiány miatt. A baseballpályánk még most épül pályázati pénzből, bízunk benne, hogy sokan kapnak majd kedvet ehhez a spotághoz is – tudtuk meg Kovács Józseftől, az egyesület elnökétől.

Értékelés

- Abszolút fejlődő tendenciát mutatunk, pláne ahhoz képest, hogy a nulláról kezdtük, és még az alapvető felszereléseink sem voltak meg. Az elmúlt két évben a legnagyobb kiadásokat a sporteszközök beszerzése, illetve az edzőképzések finanszírozása jelentette. Mára mintegy 150 taggal rendelkezünk, a labdarúgó-szakosztályban vannak a legtöbben, a második legnépszerűbb a fitnesz. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minél több embert megmozgassunk, azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek már kicsi korban megszokják a mindennapi testmozgást, próbáljuk biztosítani, hogy a családok együtt tölthessék az időt akár a szabadban, egy könnyed túra alkalmával, a lényeg, hogy a sportolók jól érezzék magukat – mondta az Ebesi SBKE vezetője, aki maga is aktívan sakkozik és karatézik.

Elgondolások

- A célunk az, hogy minél népszerűbb legyen az egyesületünk, illetve hogy minél több embernek csináljunk kedvet a sportoláshoz – kezdett bele a terveik bemutatásába Kovács József, majd a szót az egyesület pályázati referense, Zelizi Krisztina vette át. - A tagdíjunk minimális, ebből az adminisztrációt próbáljuk fedezni, a fennmaradáshoz szükséges egyéb kiadásokra valót pályázatokból teremtjük elő, illetve az önkormányzat támogatását is élvezzük. Tervünk még olyan hagyományteremtő versenyeket létrehozni, amelyek csak hozzánk köthetőek. Ilyen például az Ebesi sportbarátnapok, melyet szeptember 24-25-én ismét megrendezünk, immár harmadik alkalommal – a két nap alatt igyekszünk minden szakosztályt felvonultatni. Csak ízelítőül, lesz sakk- és futóverseny, röplabdabajnokság, illetve egyfajta sportágválasztót is tartunk, melynek keretében szakképzett edzőink segítségével próbálhatják ki az érdeklődők a különböző sportágakat, ehhez hasonló a huszonnégy órás Sportmaraton elnevezésű programunk is – fogalmazott Zelizi Krisztina.

Kettősség

- A jövőben szeretnénk megtartani kettősségünket, amely a szabadidő- és versenysportok egyfajta szétválasztásából adódik. Azokat az ágakat, mint a labdarúgás, a sakk, az ökölvívás, az atlétika és a baseball, amelyekről azt gondoljuk, hogy van realitása a feljebblépésnek, olyan szintre akarjuk elvinni, hogy be tudjunk kapcsolódni a megyei bajnokságokba. De a többi szakágat sem kívánjuk megszüntetni, hiszen ahol nem tudunk versenyeztetni, ott is próbálunk segíteni, irányt mutatni – tudatta az elnök, aki a civil munkája mellett szakít időt az egyesületre, akárcsak a többi tag.

SZADÓ

Ebesi sportbarátnapok

Szeptember 24-én 9 órától sakkverseny: 1. korcsoport (2000. január 1. után születettek), 2. korcsoport (1995. január 1. és 1999. december 31. között születettek) - érdeklődni/jelentkezni a 30/924-11-73-as számon lehet.

Szeptember 25-én 9 órától futóverseny: 9 korcsoportban - érdeklődni/jelentkezni a 30/905-1830-as számon lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!