Hajdú-Bihar

2011.09.29. 17:39

Csatát nyertek a Batthyány utcán élők

Debrecen - Néhány napja adtunk hírt a Batthyány utcában élők panaszáról, ahol azt kifogásolták az ott lakók, hogy amióta kialakításra került a Jászai Mari téren egy új parkoló, majd a szervízutak mentén megállni tilos táblákat helyeztek ki, gyakorlatilag kiszorultak saját lakásaik mellől.

Debrecen - Néhány napja adtunk hírt a Batthyány utcában élők panaszáról, ahol azt kifogásolták az ott lakók, hogy amióta kialakításra került a Jászai Mari téren egy új parkoló, majd a szervízutak mentén megállni tilos táblákat helyeztek ki, gyakorlatilag kiszorultak saját lakásaik mellől.

A lakosok élére akkor az utcában élő Ekli Józsefné állt, aki kollégánknak elmondta, hogy hiába rendelkeznek éves DKV-s bérlettel, egyszerűen nem tudnak hol parkolni az említett utca környékén. A helyzet ugyanis augusztus végén állt elő, amikor új parkoló létesült a korábban üresen álló Jászai Mari téren, ám a szervízutakon később megtiltották a parkolást. Mivel a lakóknak bár érvényes bérletük van, így előállt az a szituáció, hogy valójában nem tudtak hol megállni, hiszen az új parkolóban nem fogadták el a DKV-s bérletet. Legalábbis ezidáig. A Hajdú Online közbenjárása után ugyanis az érintett cégekkel felvéve a kapcsolatot sikerült konszenzusra jutni.

A DKV Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét változtatás nélkül közöljük:

Az Ekli Józsefné észrevételét a Jászai Mari téren történő várakozással kapcsolatban megvizsgáltuk, és a Cívis Ház Zrt.-vel egyeztetve az alábbi lehetőséget biztosítjuk:

A Batthyány utca környékén lakó tulajdonosok számára – akik megvásárolták az idei évre szóló lakossági bérletüket – , az ügyfélszolgálatunkon átvehető kártyával, egyelőre 2011. december 31-ig biztosítjuk a Városklub Központ zárt parkolóiban történő várakozás lehetőségét.

Az Arany János utca kétirányúvá tett szakaszára megvásárolt lakossági bérlettel rendelkezők is választhatják az Arany János utcából elérhető zárt parkolóban történő várakozást.

Jelenleg az újonnan kialakított három zárt parkolóra érvényes 150 Ft/óra parkolási díj fizetési lehetőséget meghosszabbítjuk 2011. december 31.-ig.

A zárt parkolók rendszereiben folyamatosan kerül feltöltésre a Debrecen város egész területére megvásárolt teljes értékű bérletekkel rendelkezők parkolási lehetőségének biztosítása céljából.


Van is bérletük, meg nincs is, tudnának is parkolni, meg nem is a Batthyány utca környékén élők, ahol az eddigi üresen álló területen parkolókat alakított ki a város. Igen ám, de ezt követően a napokban megállni tilos táblák kerültek ki a lakóházakat övező utcákban, így hiába van többeknek érvényes parkolóbérlete a DKV-nál - mivel az új parkolókat a város üzemelteti, így oda azok nem érvényesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!