Hajdú-Bihar

2011.07.07. 07:04

Zene minden mennyiségben a nyári forgatagban

Debrecen - A város új és régi terei mellett a Csapó utcán is muzsikálnak.

Debrecen - A város új és régi terei mellett a Csapó utcán is muzsikálnak.

Hat héten át minden nap valamilyen zene tölti be a tereket – hangzott el a Főnix Rendezvényszervező Kft. szerdai tájékoztatóján. A Debreceni Nyár szabadtéri eseménysorozatában az Országos Gyermek Néptánc Fesztivál, más nevén a Szomszédolás július 8–10. között színes tánc kavalkáddal vár mindenkit. Július 15–17. között a Városok Falvak Szövetsége, valamint a tagtelepülések művészeti csoportjainak műsorait láthatja a közönség.

E két rendezvényhez kapcsolódik a Kézműves Alapítvány népi iparművészeinek kézműves vására és bemutatója. Tíz alkotó természetes anyagokból készített munkáit nézhetik, illetve vásárolhatják meg a látogatók. A Csapó utcai sétálóövezet is bekapcsolódik a nyári forgatagba. Július 11-én, 13-án, 18-án és 20-án különböző zenei stílust képviselő együttesek mutatkoznak be. Fellép a Zarándok Régizene Együttes, válogatás hangzik el Cseh Tamás dalaiból, „Most elmondom, mid vagyok” címmel, hallható lesz a Funky Donots, valamint az Artézis.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!